PKI-konferencia: hálózatok metamorfózisa
Ma újabb három szekcióban (Új generácós hálózatok - NGN - lehetőségei, műszaki jellemzői, illesztése a korszerű végberendezésekhez; Átalakuló hálózatok jellemzői, Távközlés és Web 2.0), összesen tíz előadás megtartásával folytatódott az idei PKI Tudományos Napok távközlési konferencia második, befejező napja.
A Magyar Telekom budai központi telephelyén, a Tölösi teremben az előadók az új szolgáltatások és berendezések bemutatása mellett az átmenet problémáira is kitértek. Gyakorlati példával is szemléltetve, hangsúlyozták, hogy egy több millió végpontot kiszolgáló hálózat átalakítása nem csak műszaki problémák miatt vesz hosszú időt, akár éveket igénybe, hanem azért is, mert a felhasználók különböző időpontokban érzik úgy, hogy számukra már nem elegendő csupán a beszédátvitel. Ennek felismerésével viszont az ügyfelek szinte azonnal szeretnék a szélessáv előnyeit élvezni, kihasználni. A távközlési szolgáltatóknak minden várható új igény kellő rövid idő utáni kielégítésére fel kell készülni. Az előadások nagy része ezeket az szolgáltatási és eszközalkalmazási előkészületeket mutatták be, a régi és új rendszerek együttműködéséről sem felejtkezve el. Az is leszűrhető volt az előadásokból, hogy a közeljövő új szolgáltatásai új gondolkodásmódot, új szemléletet is igényelnek, az egyre szélesebb szolgáltatás-választék ésszerű és korszerű kihasználásához. Erre mutatott példákat az átalakuló hálózatokkal foglalkozó blokk négy előadása: HSDPA; migráció a tisztán optikai hálózatok - AON - irányába; VDSL2; VoIP-biztonság).
Kapcsolódó cikkek
- Magicolor Akadémia - II. felvonás
- Minősített vállalati rendszerfejlesztők
- E-magyar igazság
- Klaszter - új divatszó vagy valódi értékteremtő?
- NEC: virtuális PC központ a hazai piacon
- Guinnes rekord: játékkonzolok alkotják a világ legnagyobb megosztott hálózatát
- Integrált DSL termékekkel a magyar piacra lépett az AVM
- E-kereskedelmi konferenciát szervez a Google és a SzEK
- Cégvásárlással javítja WiMAX-szolgáltatásait a Cisco
- II. Mobil Konferencia Budapesten
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.