NEC: virtuális PC központ a hazai piacon
November 8-án, Budapesten, közös Szinva Net-NEC sajtótájékoztató keretében mutatták be az NEC Computers bemutatta az IP telefóniával integrált új virtuális PC központját (VPCC).
Elhangzott, hogy a VPCC allkalmazásával rövid távon és jelentősen csökkenthetők a cégek számítógépes hálózatának üzemeltetési költségei, az áramfelhasználási kiadások pedig már az első évben akár 60%-kal redukálhatók. Vinnai János, a NEC-disztribútor Szinva Net Kft. ügyvezető igazgatója megnyitójában hangsúlyozta: a kft. három éven belül jelentős értékesítési eredményeket vár a VPCC hazai megjelenésétől, hiszen a virtuális PC megoldás iránt élénk érdeklődés mutatkozik az oktatási, kormányzati, egészségügyi, banki és munkaügyi szektorból, illetve alkalmazása perspektivikus a korszerű elektronikus könyvtári szolgáltatásban is.
Az NEC VPCC egy innovatív hardver- és szoftvertermék virtuális munkaállomása, egyesítve a számítástechnikát és internetes telefont. A hang és az adat lefedésével a Virtual PC Center vékony kliens architektúrája könnyebbé teszi a munkaállomás adminisztrációját, mialatt csökkenti a kiadásokat és biztonságosabbá teszi az adatáramlást. Az eszköz teljes mobilitása mellett a felhasználó bárhonnan elérheti eredeti munkakörnyezetét. Az új generációs eszköz gyakorlatilag egy kliens segítségével ötvöz egy PC multimédiás hátteret.
A VPCC megoldás architektúrája négy kulcsfontosságú pilléren nyugszik
1. Kliens munkaállomás. A felhasználónak hozzáférése van egy erőteljes, vékony klienshez video- és audioformátumok forgalmának kezelése céljából, ami a US100-nak köszönhető (úgy mint egy statikus munkaállomás és a TCM160 mobiltelefon). A telefonfejszett közvetlenül csatlakoztatható a US100-hoz, ami engedélyezi a „peer-to-peer” kapcsolatokat belsőleg és kikerüli a VoIP szervert.
2. Virtuális szerver. Ezek NEC 5800-akból álló 120 Ri2 szerverek (2U bővítőhely, dual-processzorral felszerelt rendszerekkel), ahová a vékony kliensek kapcsolódnak. Ez a szerver VMware-rel van ellátva, lehetővé téve minden PC-felhasználó számára, hogy elérje a saját Microsoft Windows Professional környezetét az összes felhasználói programmal és VoIP szoftverrel. A felhasználó adatait a szerveren vagy a NAS-on vagy a SAN-on lehet tárolni. Minden szerver maximum 20 virtuális klienst tud támogatni.
3. Adminisztrációs szerver. Egy egyszerű Sigma rendszerkonzol, ami egy NEC Express5800 Ej szerver (1 processzoros rendszer, ami Windows 2003-at futtat). Ez fenntartja a virtuális PC egyéni beállításait, emellett pedig megengedi szoftver csomagok és patchek installációját is.
4. NEC SV7000 IP-telefon szerver, amely hang IP vonalon keresztül szervizt biztosít, és 16000 kapcsolatig támogatja a szervizt.
Az NEC mgjelent képviselője is megerősítette: biztos abban, hogy ezzel az eszközzel a japán vállalat növelni tudja piaci részesedését a virtuális PC-k terén. Az IDC szerint ez a piac évente több mint 22%-al nő és 2010-re a munkaállomások mintegy 12%-át fogja képezni.
Kapcsolódó cikkek
- Guinnes rekord: játékkonzolok alkotják a világ legnagyobb megosztott hálózatát
- Integrált DSL termékekkel a magyar piacra lépett az AVM
- Közel PFLOPS teljesítményű japán vektor-szuperszámítógép
- Cégvásárlással javítja WiMAX-szolgáltatásait a Cisco
- 24"-es Full HD NEC LCD
- RAD VoIP szolgáltatási megoldás - végponttól végpontig
- ProCurve: sFlow alkalmazása vezeték nélküli hozzáférésre
- 1,2 GB/s sávszélességű SATA RAID vezérlő
- Egyszerű otthoni adatátvitel villanyvezetékeken
- Új RAD EtherAccess megoldások
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.