E-kereskedelmi konferenciát szervez a Google és a SzEK
Közösen rendez konferenciát az internetes marketingről a Google a magyar internetes kereskedők „Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért” (SzEK) nevű egyesületével.
November 22-én Budapesten rendez konferenciát a világ egyik leggyorsabban fejlődő internetes vállalata, a Google, és a főleg hazai internetes kereskedőket és az online piaccal foglalkozó cégeket, szakembereket tömörítő szervezet, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért. Az egynapos rendezvény délelőttjén keresőmarketinggel foglalkozó hazai cégek és szakemberek tartanak előadásokat, amelyekben példákon, esettanulmányokon keresztül mutatják be az interaktív hirdetésben rejlő lehetőségeket. A délután folyamán a Google két külön szekcióban, a keresőmarketingben jártas, illetve az abban járatlan potenciális felhasználóknak, kis- és középvállalkozások képviselőinek mutatja be, hogyan tehetik ismertebbé vállalkozásukat, valamint hogyan tehetnek szert minden korábbinál hatékonyabb és mérhetőbb módon új ügyfelekre.
A részletes programról és a konferencia helyszínéről a későbbiekben pontos tájékoztatást adunk.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett a Gphone, de szoftver formájában
- A Yahoo után a Google is megújítja levelezőjét
- Egekben a Google-részvények a mobilpiacra való belépés hírétől
- Több kulcsszó alapján keresnek az internetezők
- Duplázott a Baidu - megelőzte a Google-t
- A 10 legnépszerűbb online kereskedő
- Úgy tűnik, végül a Microsoft ajánlatát fogadja el a Facebook
- Google Gphone: létezik, de nem hardver?
- II. Mobil Konferencia Budapesten
- SPSS adatbányászati és adatelemzési konferencia - hatodszor
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.