Magyarországról vásárolt call centert egy mongol bank
A XacBank új kommunikációs rendszerét az Algotech magyarországi csapata szállította, a rendszer alapját Avaya eszközök képezik. A projekten kilenc magyar szakember dolgozott, öten közülük személyesen is részt vettek az ulánbátori munkálatokban. Az igényfelmérés, rendszertervezés, installáció, konfiguráció, tesztelés és oktatás mintegy nyolc héten keresztül zajlott.
„A mongol projektnél a legnagyobb nehézséget a hét órás időeltolódás okozta, hiszen a két ország munkaideje alig fedi egymást. Ehhez a problémához képest eltörpültek a kulturális és technológiai különbözőségekből fakadó gondok. Voltak mindenesetre olyan érdekes momentumok, mint például az, hogy ehhez a projekthez vezették be az első mongóliai ISDN PRI vonalat. Az első mongóliai ISDN vonal bevezetése azzal a jóleső érzéssel tölt el bennünket, hogy egy kicsit talán mi magunk is hozzájárultunk az új kommunikációs alkalmazások elterjedéséhez Mongóliában” – mondta Bortnyák Adorján, az Algotech ügyvezetője.
A XacBank új kommunikációs rendszere a dolgozók mindennapi üzletmenethez kapcsolódó telefonhívásait és az ügyfelek beérkező hívásait egyaránt kezeli, azaz telefonalközponti és call center funkciókat is ellát. A call centerben jelenleg tíz ügyfélszolgálati munkatárs dolgozik. Egyelőre a telefonos és e-mailes kapcsolattartást használják, a jövőben viszont – az ügyfelek igényeinek megfelelően – bevezethetik a fax, SMS, webchat és más csatornákon érkező kérések egységes kezelését. A VoIP kapcsolat következtében a rendszer használata költséghatékony, bővítése pedig egyszerű. A XacBanknál ez utóbbi fontos szempont, hiszen a call center dinamikus bővülésével számolnak. A jövőbeli munkálatoknál továbbra is számítanak a magyar szakemberekre.
„Én magam Magyarországon végeztem egyetemi tanulmányaimat, és nem csak naprakész tudással, de nagyon pozitív élményekkel tértem haza. A mostani call center projekt tovább erősítette azt a korábbi tapasztalatomat, hogy a magyar szakemberek igen felkészültek és megbízhatóak. Egy banknak pedig mi lenne fontosabb, mint infrastruktúrájának megbízható működtetése?!” – nyilatkozta Ganhuyag Chuluun, a XacBank vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
- RAD-újdonság a CeBIT-en
- Signal Biztosító: felkészült a gépjármű-biztosítási rohamra
- Továbbfejlesztette call centerét a Budapest Bank
- Call center 2006
- Három új szakember az Algotechnél
- Új kommunikációs rendszer a GLS budapesti irodájában
- Ellentmondásos igények a régió contact center piacain
- Műszaki igazgatóval dolgozik az Algotech
- Regionális marketingkommunikáció az Algotechnél
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.