Véget ért az ország egyik legnagyobb programozó versenye, a C++ Grand Prix

Mesterséges intelligencia megalkotásával nyerték meg az NNG másfél millió forintos fődíját

forrás: Prím Online, 2016. december 8. 12:10

Szoros verseny alakult ki az idei NNG C++ Grand Prix döntőjében, hiszen két diák és két tapasztalt szakemberekből álló csapat került be a legjobbak közé. 

Az idei fináléban saját stratégiát alkotó szoftver megírásával szerezhették meg az értékes nyereményeket. A versenyre mintegy 100 csapat nevezett, a győzteseknek járó, fejenként félmillió forintos fődíjat végül egy szenior csapat nyerte.

 

November 25-én, pénteken zárult az iGO Navigáció hazai székhelyű fejlesztőjének ötödik alkalommal megrendezett programozó versenye. A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiemelt érdeklődés fogadta a C++ Grand Prix kiírását, a megmérettetésre mintegy háromszázan jelentkeztek az ország minden részéről. A selejtezők után a 10 órás finálé következett, ahol a legjobb 10 csapat versenyzett az NNG budapesti székházában.

 

 

A döntőben a két csapat célja az ellenfél bázisának elfoglalása volt, ehhez egy olyan mesterséges intelligenciát kellett alkotniuk a versenyzőknek, ami figyeli az ellenfél lépéseit, és saját stratégiát dolgoz ki annak kivédésére, illetve a következő támadó lépés kitalálására. Az NNG ehhez egy játékos, méhekkel és hangyákkal illusztrált pályát biztosított a versenyzőknek.  A győztes stratégiát a “the hypnotoad” csapata alkotta meg, akik egy korábbi, C++ Grand Prix győztes fejlesztővel vágtak neki a megmérettetésnek.

 

„Nagy öröm számunkra, hogy ötödik éve egyre nagyobb érdeklődés fogadja a C++ Grand Prix-t. Az eddigi rendezvények tapasztalataiból látszik, hogy a nevezők értékelik a saját készítésű, komplex feladatainkat, amivel betekintést nyerhetnek az NNG kultúrájába is. A minden évben tapasztalt szoros döntő jól mutatja, hogy csupán a szakmai tapasztalat nem elég a C++ Grand Prix megnyeréséhez, a logika, a problémamegoldás és egy jó ötlet ugyanígy elengedhetetlen, ha valaki első akar lenni ezen a versenyen” – árulta el Magyari Andrea, az NNG HR igazgatója.

 

A győztes csapat fejenként 500 000 forintos műszaki vásárlási utalványt, a második helyezettek három darab Hermann Miller Celle ergonomikus széket, míg a harmadikak fejenként 100 000 forintos műszaki vásárlási utalványt kaptak.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55