Elektronikus fuvarlevél a NetLock-tól
A NetLock Kft., az elektronikusan hitelesített üzleti megoldások vezető fejlesztője, szolgáltatója és integrátora egyedülálló fejlesztést indított el eFuvarlevél néven. Az elektronikus papír technológiát alkalmazó, tanúsítvány alapú megoldás célja, hogy egyszerű, hiteles és költséghatékony alternatívát nyújtson az áruszállítás hagyományos adminisztrációjára. Az új technológia egyúttal erősítheti az elektronikus számlázás elterjedését az árufuvarozás területén, melyre eddig a papírra nyomtatott fuvarlevelek szükségessége miatt nem volt lehetőség. Az eFuvarlevél fejlesztését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Programja támogatja.
Az eFuvarlevél egy speciális, védett eBook segítségével ki tudja majd váltani a papíralapú fuvarleveleket. A rendszer garantálni fogja az adatok hiteles és biztonságos tárolását mind a készüléken, mind pedig a háttérrendszerekben, továbbá biztosítani fogja a hosszú távú hiteles archiválást is. Az eFuvarlevél elektronikus aláírással és időbélyeggel is rendelkezni fog, így jogilag teljes értékű szerződésnek tekinthető.
„Az eFuvarlevél a magyar és a nemzetközi piac számára egyaránt hiánypótló újítás lesz. Magyarországon jelenleg olyan megoldások érhetőek csak el, amelyekkel a fuvarlevél szolgáltatást jellemzően nagyon magas költségű B2B kapcsolatokon keresztül tudják a partnerek igénybe venni” – mondta Rózsahegyi Zsolt, a NetLock Kft. ügyvezetője. „Hiszünk abban, hogy az egyre kedvezőbb áron beszerezhető tableteken és eBook olvasókon is kezelhető eFuvarlevél megnyitja az utat az elektronikus számlázás és hitelesítés előtt az árufuvarozás területén.”
A tabletek és eBook olvasók lehetővé teszik majd további alkalmazások – például különböző formátumú elektronikus dokumentumok, térképek vagy helyzetfüggő információk – integrálását is. Az elektronikus eszközök ezen felül gyorsítani fogják a fuvaroztató és a fuvarozó közötti információáramlást, így a küldeménnyel kapcsolatos változásokról az érintettek azonnal értesülhetnek. A szolgáltatás részeként a jogosult szervezetek számára webes felületen, illetve webszolgáltatáson keresztül is elérhetőek lesznek a fuvarlevél adatai. Utóbbi NFC (Near Field Communication) technológiával is olvasható lesz, hogy az ellenőrzés során a megfelelő eszközzel a teljes digitális tartalom automatikusan kinyerhető legyen. A megoldás kidolgozása során a fejlesztők arra is ügyelnek, hogy a logisztikai folyamatokba is tökéletesen illeszkedjen.
Az eFuvarlevél megoldás kifejlesztését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Programja támogatja. A projekt során a NetLock Kft. a debreceni székhelyű Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterrel működik együtt.
Kapcsolódó cikkek
- Elektronikus aláírás szolgáltatót vásárolt az Adobe
- Minősített archiválási szolgáltatás a NetLocktól
- Online híd a tag- és közgyűlésekhez: eGyűlés
- EU-s felmérés az elektronikus hitelesítésről és hitelességről
- Már a Firefox böngészőben is elérhetőek a NetLock új főtanúsítványai
- A Kereskedelmi és Iparkamaráknál is elérhetők az elektronikus ügyintézéshez szükséges eszközök
- Vállalati közgyűlés elektronikus úton
- Már a fizetési meghagyások is elektronikus úton járnak
- D-Link és Netlock a Magyar Telekomnál
- E-számlakibocsátás és másodbizonylat megőrzés Microsoft Dynamics NAV-val
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.