30%-ot estek a Lucent részvényei, csődhíresztelések

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. április 4. 19:43
A reggeli kereskedésben jelentősen estek a Lucent Technologies részvényárfolyamai, miután a piacon olyan hírek terjedtek el, hogy a vállalat csődeljárást készül kezdeményezni saját maga ellen.
A cég szóvivője „teljesen hamisnak” mondta a feltételezést. A kereskedők és befektetők bizalma azonban megingott a cégben, ezt mutatja, hogy a Lucent árfolyama majd 30 százalékkal csökkent egy reggel alatt, bár később kissé feljebb módosult a papírok ára. Az elemzők szerint a csődveszély talán még túlzás, de tény, hogy a vállalat készpénzgondokkal küzd. A céget több befektetési tanácsadó is visszaminősítette, mivel nagy a hitelállománya, és az immáron tartósnak bizonyult iparági visszaesés miatt nem sok remény van a hirtelen javulásra, így a befektetők attól tarthatnak, hogy a Lucentba fektetett pénzük valamilyen váratlan esemény hatására gyorsan semmivé válhat. A CNet szerint a vállalat jelenleg még képes veszteségeit 4,5 milliárdos kölcsönből finanszírozni, ám ez egyéves átszervezéssel és 10 ezer fő folyamatos elbocsátásával jár.
Kulcsszavak: Lucent +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36