A hét iPhone alkalmazásai: GeniusScan+ és GravityGuy
A Genius Scan + segítségével (2,99$) könnyen készíthetünk digitális másolatot dokumentumokról, bevásárló listáról, blokkról, vagy bármiről az iPhone kamerájának segítségével. A beolvasott képet utána egy saját felületen szerkeszthetjük, több dokumentumot egy oldalra másolhatunk. A dokumentumból ezután könnyen készíthetünk JPEG vagy PDF fájlt, exportálhatjuk más eszközökre, például a számítógépünkre, vagy elküldhetjük e-mail-ben. A GeniusScan+ érzékeli a papír szélét, korrigálja a perspektívát, felismeri, hogy olvasható lesz-e a szkennelt dokumentum.
A GravityGuy (99cent) játék alapötlete, hogy megfordítható a gravitáció, és így ha szükséges, fejjel lefelé is lehet haladni a szinteken. Az első néhány szint egyszerű, de később egyre bonyolultabbá és nehezebbé válik. A játék egy nagy előnye más hasonló játékokkal ellentétben, hogy ha el is rontottuk, onnan folytathatjuk a következő játékot, ahol az előzőben meghaltunk. A game over nem jelenti, hogy megint az első szintről kell kezdenünk, így van esélyünk a nehezebb szintek befejezésére is. A GravityGuy négy játékos verzióban is játszható, bár elég nehéz négy embernek körbeállni az iPhone kijelzőjét. Arról nem beszélve, hogy akkor ki tudja, merre van a fent és merre a lent.
Kapcsolódó cikkek
- Kistestvér az iPhone-nak
- Apple-Pegatron: Tízmillió iPhone 5 rendel...
- Az Apple újabb területre merészkedhet: az NFC révén jöhetnek a pénzügyi szolgáltatások
- Térképes lakáskeresés iPhone-ra és Andoidos mobilra
- Csavarcsere a bütykölni vágyó iPhone-használók ellen
- Túl a tízmilliárdon
- iPhone alkalmazásokat fejlesztettek az OTP-nek a BME diákjai
- Napi iPhone alkalmazás
- Hamarosan az amerikai iPhone-rajongók is választhatnak szolgáltatót
- Már közel 16 ezer iPhone-os töltötte le a Navigont
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.