Térképes lakáskeresés iPhone-ra és Andoidos mobilra
A néhány hónapja indult költözz.be az első olyan ingatlanhirdetési oldal, ahol kizárólag pontos címmel lehet hirdetést feladni. Térképes keresője így a meghirdetett lakások és házak pontos helyét mutatja, nem a város vagy a kerület közepét. „Szeretnénk végre élvezetessé tenni az otthonra találás folyamatát, ezért olyan weboldalt hoztunk létre, ahol nem félinformációk alapján kell tájékozódni.” - mondta el Faragó Márton, a költözz.be alapítója.
„Nálunk csak pontos címmel és legalább három fényképpel lehet hirdetést feladni, ezért azoknak, akik nálunk keresnek lakást, nem kell feleslegesen telefonálgatniuk vagy személyesen megnézniük olyan lakásokat, amelyekről már számítógépük előtt ülve tudhatták volna, hogy nem érdekli őket. A vevők így könnyebben megtalálják amit keresnek, az eladóknak pedig csak olyan vevőkkel kell foglalkozniuk, akik tényleg ott keresnek lakást, ahol ők árulnak.” - folytatta Faragó.
A mobiltelefonos webalkalmazás eléréséhez nem kell semmit letöltenünk, elég az iPhone vagy az Androidos mobil böngészőjébe beírni az m.koltozz.be címet. A telefon automatikusan meghatározza helyzetünket és megkeresi a környékünkön található eladó vagy kiadó ingatlanokat. „Szeretnénk elérni, hogy ha valakinek megtetszik egy környék, vagy kinéz egy épületet, akkor mobiltelefonját elővéve azonnal megtudhassa, milyen eladó vagy kiadó lakásokat árulnak ott.” - mondta zárásként az alapító.
Kapcsolódó cikkek
- Újfajta szöveges képességek - Japán hangulat az iPhone-okon
- Már kapható az EVOLVE Sonix androidos riasztó
- Dobozold be az iPhone-od!
- Microsoft dokumentum-megosztás iPhone-ra és Windows Phone-ra
- Európába érkeznek a Panasonic okostelefonjai?
- A kétmillió CitroMail-es már okostelefonról is elérheti levelezőrendszerét
- Ma van a WC Világnapja
- GarageBand: már iPhone és iPod Touch készülékekre is
- Megjelent a Tesco új alkalmazása okostelefonokra
- A hackerek már a smartphone-ban vannak - Mobilkártevők inváziója 2. rész
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.