A HONOR most már Európa 5 legsikeresebb okostelefon márkáinak egyike!
2023 utolsó negyedévében az európai okostelefon-értékesítés mérsékelten ugyan, de 3%-kal csökkent éves szinten, a HONOR azonban bámulatos, 116%-os növekedéssel zárta az évet.
Sőt, az egyetlen márka volt, ami három számjegyű növekedést ért el ebben az időintervallumban! A teljesítmény nemcsak, hogy a HONOR növekedését és népszerűségét szemlélteti az európai fogyasztók körében, hanem rávilágít stratégiai hozzáértésére is.
Piaci változás: A HONOR belépése az erősen versenyorientált piac átrendeződését szemlélteti, ami kihívást jelent a meglévő résztvevők számára, ezzel együtt pedig nagyobb választási lehetőséget kínálva a fogyasztóknak.
Igény a prémiumra: A csúcskategóriás okostelefonok a piac közel 40%-át teszik ki, a HONOR innovációi és értékpozíciói pedig képesek kielégíteni az egyre növekvő prémium igényeket.
Jövőbeli fejlődés: A piac visszaesésre készül 2024-ben, a HONOR azonban az emberközponti funkciókra és a mesterséges intelligenciára építve bízik a további sikerekben és abban, hogy maga alakítja majd az okostelefonos trendeket.
Kapcsolódó cikkek
- Autót is vezethetsz a HONOR szemkövető funkciójával!
- Így alakították a fogyasztói visszajelzések a HONOR Magic V2 fejlesztését
- A HONOR elhozza a hajlítható okostelefonos videojátékozás forradalmát
- A HONOR Falcon kamerarendszere az okostelefonos fotózás jövője
- A HONOR a sztratoszférában teszteli új telefonjának akkumulátorát
- Tavaly a HONOR volt a legnépszerűbb androidos márka Kínában
- Itthonra is megérkezik a világ legvékonyabb hajlítható okostelefonja
- Az Atletico Madrid sztárja teszteli a HONOR Magic6 Lite strapabíróságát
- Örökítsd meg az élet legjobb pillanatait a HONOR X8b szuper kamerájával
- Hosszú üzemidő és nagy tárhely garantálja a HONOR X7b egész napos produktív használatát
Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.