NMHH: kevesebb szolgáltatáskiesést hozhat a távközlésbe a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei álltak az idei Távközlési Világnaphoz kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri rendezvényen előadást tartott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) több vezetője is. Az eseményen került sor a Dr. Magyari Endre-díjak átadására, amit idén Dr. Csorba Imre László és Farkas Zoltán hírközlési szakemberek vehettek át.
A győri Széchenyi István Egyetem minden évben hírközlési konferenciát rendez a Távközlés Világnapjához kapcsolódóan, megemlékezve a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1865. május 17-ei alapításáról. A tizennegyedik alkalommal megrendezett esemény idei témája a mesterséges intelligencia és annak távközlési alkalmazásai voltak.
A konferencián beszédet mondott Dr. Lapsánszky András, az NMHH elnökhelyettese, aki beszédében kiemelte: az óriásplatformok által generált globális verseny és megnövekedett adatigény, illetve ezekkel összefüggésben a műholdas távközlés előretörése jelentik a hatóság fő kihívásait. Ahogy a kérdések átnyúlnak az országhatárokon, úgy az ezekre adott válaszokhoz is elkerülhetetlen a nemzetközi együttműködés. Az elnökhelyettes a magyar távközlés sikereként említette a 3G hálózatok kivezetését, amelyek újabb erőforrásokat szabadítanak föl az újgenerációs hálózatok fejlesztéséhez.
A konferencián előadást tartott Dr. Bartolits István, az NMHH Technológiaelemző Főosztályának vezetője is, aki elmondta: a távközlési rendszerek fejlődésével egyre összetettebb hálózatok jönnek létre, ez pedig jelentősen növeli a hibabehatárolás, a hibaelhárítás költségeit is. A mesterséges intelligencia távközlési alkalmazásai választ adhatnak ezekre a problémákra, és a megnövekedett ügyfélforgalom kezelésében is új megoldásokat jelenhetnek – ez pedig jelentősen csökkentheti majd a szolgáltatáskiesések számát és hosszát is.
Dr. Magyari Endre-díjat kapott Dr. Csorba Imre László és Farkas Zoltán
A konferencián 2015 óta minden évben kiosztják a Dr. Magyari Endre-díjakat. Az elismerést az NMHH elnöke alapította a hírközlési piac területén végzett kiemelkedő munka elismerésére. Idén a két emlékérmet Dr. Csorba Imre László, a hatóság korábbi munkatársa és Farkas Zoltán, az NMHH miskolci hatósági irodájának vezetője vehette át.
Farkas Zoltán több mint 30 éve dolgozik a hatóságnál. Fontos szerepet vállalt az NMHH több informatikai rendszerének fejlesztésében, köztük az elektronikus hírközlés-nyilvántartást és -engedélyezést megvalósító Hír-Közmű projektben is.
Dr. Csorba Imre László négy évtizeden át dolgozott a távközlési iparágban, ebből húsz évet az NMHH jogelődjénél. Ezalatt az idő alatt számos szakmai publikációja jelent meg, több szakkönyv megírásában közreműködött. Munkásságával nagyban hozzájárult a magyar hírközlési piac szabályozásának fejlesztéséhez.
Kapcsolódó cikkek
- AZ NMHH-kutatásából kiderült, hogyan változott az üzleti távközlési piac
- Médiatudatosság és gyermekvédelem: médiakonferencia az NMHH szakembereivel Szombathelyen
- Nem törődünk eléggé online adataink védelmével
- Az NMHH-kutatásából kiderült, hogy hol és hogyan hallgatunk rádiót
- Médiatanács: számos filmet helytelen korhatár kategóriába sorolt a Disney+
- Jelentős változások történtek a mobilszolgáltatók díjcsomagkínálatában
- Kérem, ne zavarjanak! – saját eszközeink is lehetnek rádiófrekvenciás zavarforrások
- Sikeres volt az NMHH készülékcsere-programja
- Az NMHH kiemelten támogatja a hazai űripart
- Médiatanács: több film is helytelen korhatár-besorolással szerepel az HBO Maxon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.