Médiatudatosság és gyermekvédelem: médiakonferencia az NMHH szakembereivel Szombathelyen

forrás: Prím Online, 2023. május 12. 19:24

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) számos vezetője, kutatója és szakembere részt vett a Savaria Filmszemle alkalmából rendezett, a digitális média, a művészet és a kommunikáció kapcsolatát vizsgáló szombathelyi konferencián május 11-én.

„Az információk sokasága és a digitális szolgáltatások végeláthatatlan szövevénye mindennapjaink része lett, emberi kapcsolataink jelentős hányada pedig a közösségi média világába tevődött át. Erre a jelenségre érdemes egyfajta adottságként gondolnunk, egy olyan folyamatra, amely éppen annyi lehetőséget, mint veszélyt rejt magában” – mondta megnyitó videóüzenetében Dr. Koltay András, az NMHH elnöke. „A hatalmas médiazajban ma is nagy szükség van a bölcsességre. Erre egyelőre még a legfejlettebb öntanuló rendszerek sem képesek, így e tekintetben csak magunkra hagyatkozhatunk” – tette hozzá a mesterséges intelligencia előretörésére utalva az elnök.

 

A konferenciát Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke és Dr. Kollarik Tamás (MOME-oktató, az NMHH elnöki főtanácsadója) vezette. A rendezvényen az NMHH számos, az új médiakultúrát kutató szakembere szerepelt az előadók között. Dr. Aczél Petra (MOME-oktató, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője) az online platformokon elvárható tudatos médiamagatartásról beszélt. Mádl András (az NMHH Műsorfigyelő és -elemző Igazgatóságának vezetője) a fiatalok médiafogyasztásának változásairól tartott előadást. Felszólalt Dr. Kollarik Tamás is, aki a filmipar trendjeiről és kihívásairól beszélt. Dr. Somogyi Ákos (az NMHH Gyermekvédelmi Főosztályának vezetője) a médiatudatosság fejlesztéséről, Dr. Nyakas Levente (az NMHH Médiatudományi Intézetének vezetője) pedig a médiaszabályozás gyermekvédelmi szempontjairól és kihívásairól tartott előadást. Császár Miklós (az NMHH Médiaértés-oktató Osztályának vezetője) a Bűvösvölgy központok tevékenységét ismertette. Az előadók között szerepelt továbbá Dr. Tamás Ildikó (az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Néprajztudományi Intézetének főmunkatársa) és Dr. Csáji László Koppány (MMA MMKI-igazgató), akik közösen a (nép)művészet és a média kapcsolatának változását mutatták be a digitális kultúra szemszögéből.

 

A hírközlés, a média- és digitális kultúra, illetve a tudatos mozgóképfogyasztás fejlesztését bemutató diákfilmek is versenyeztek a Filmszemlén

 

A konferencia az NMHH és a Savaria Filmakadémia Egyesület szervezésében valósult meg. Társszervező a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, az NMHH Médiatudományi Intézete, valamint az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ. A konferenciának otthont adó 10. Savaria Filmszemlén a képzőművészet, a néprajz és a zene témáit feldolgozó filmek mellett egy külön kategóriában a hírközlés, a tág értelemben felfogott média- és digitális kultúra, illetve a mozgóképszakma területén a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztését bemutató vagy a figyelmet mindezek fontosságára felhívó diákfilmeket is vártak. Az NMHH a zsűri döntése nyomán az alábbi alkotások díjazásához járult hozzá pénzjutalommal:

 

Peresztegi Hanna De anya című filmje (Diákfilm kategória, Gyermekvédelmi különdíj), Körtési András A föld alatti jövő című alkotása (Diákfilm kategória, Legjobb rövidfilm) és Tamásfalvi Hanna Elérhetetlen című versenyműve (Diákfilm kategória, Legjobb film).

 

A 10. Savaria Filmfesztiválra idén összesen 124 filmmel neveztek az alkotók. A szemlét május 10. és 12. között rendezték meg Szombathelyen, a vetítéseket a Savaria Filmszínház Jávor Pál-termében tartották. Május 12-én, a díjátadó gálán idén két életműdíjat is átadtak: az egyiket Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, a legendás Macskafogó alkotója, a másikat pedig Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész kapta.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36