Céginfó

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Szűkülő piacon bővül a Pepita.hu

A Pepita Group Zrt. hazai bruttó forgalma 30, külfölddel együtt 44 százalékos növekedést mutat az első negyedév eredményei alapján. Kinőtte magát: levetkőzte a csupán baba-mama jelleget, a hazai műszaki és elektronikai területen lévő erős piaci verseny ellenére is e termékkategóriákban Magyarországon 57 százalékos bruttó forgalomnövekedést ért el.

2024. május 3. 14:41

A Xiaomi publikálta a legújabb ESG jelentését

A Xiaomi a napokban közzétette a hatodik ESG (környezetvédelem, társadalmi felelősségvállalás és vállalatirányítás) jelentését. A több mint 80 oldalas dokumentum, amelyet kínai és angol nyelven adtak ki azt az előrehaladást mutatja be, amelyet a Xiaomi és leányvállalatai megtettek az ESG stratégia megvalósítása terén 2023-ban. 

2024. május 3. 13:04

Közzétette első negyedéves pénzügyi jelentését az LG Electronics

Az LG Electronics Inc. (LG) 2024 első negyedévében 21,09 ezer milliárd dél-koreai von konszolidált árbevételt és 1,33 ezer milliárd von működési eredményt ért el. 

2024. április 30. 09:57

2023-ban is tovább növelte nyereségességét az OXO Technologies Holding Nyrt.

Megjelent az OXO Technologies Holding Nyrt. 2023. évi tőzsdei jelentése. A beszámoló a cégcsoport sikeres gazdálkodását, növekvő nyereségességét és kezelt vagyonának dinamikus bővülését mutatja. 

2024. április 29. 16:13

ABB: 2024. I. negyedévi eredmények

Björn Rosengren, vezérigazgató: „A magas bázisadatokhoz viszonyított első negyedéves teljesítményünk azt mutatja, hogy az év jól indult, a megrendelések dinamikája erősebb a vártnál, az árrés rekordmagas, a készpénztermelési teljesítményünk erős. Mindez kellő magabiztosságot ad ahhoz, hogy a 2024-ben várt árrést felfelé módosítsuk.”

2024. április 20. 19:07

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé

Nem mindennapi eredményt ért el a Dell és HPE márkájú, használt és új szerverek forgalmazásával foglalkozó ServerElite. Az FT 1000 rangsor ugyanis a Financial Times, a világ egyik legelismertebb brit gazdasági napilapjának és a német Statista kutatócég évente megjelenő rangsora, amely a legmagasabb éves átlagos növekedési ráta sorrendjében listázta az európai cégeket.

2024. április 10. 18:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett. 

2024. április 29. 11:38