Magyar cég került be Európa legdinamikusabban fejlődő vállalatai közé
Nem mindennapi eredményt ért el a Dell és HPE márkájú, használt és új szerverek forgalmazásával foglalkozó ServerElite. Az FT 1000 rangsor ugyanis a Financial Times, a világ egyik legelismertebb brit gazdasági napilapjának és a német Statista kutatócég évente megjelenő rangsora, amely a legmagasabb éves átlagos növekedési ráta sorrendjében listázta az európai cégeket.
Ezen a listán mindössze 13 magyar cég szerepel, közte a Maraelite Kft., ami összetettben a 569. helyezést, Magyarországi cégek közül az 5. helyet, míg kategóriájában a 6. helyet érte el.
Az FT 1000 rangsora egy meglehetősen összetett eljárással készül, melynek alapja a legmagasabb éves átlagos növekedési ráta (CAGR) mutató, ami az összetett éves növekedési rátát jelenti. A vállalati növekedési ráták számítása a vállalatok által az adott nemzeti pénznemben benyújtott bevételi adatokon alapul. Mindemellett azonban a listán való szereplésnek még számos kritériuma van, nem egyszerű tehát bekerülni az ezres rangsorba.
„Óriási öröm, büszkeség és egyben jóleső visszaigazolás is ez számunkra, ami bizonyítja azt, hogy jó úton járunk, megbízhatóan, stabilan és jól teljesítünk. Ez az elismerés azonban elvárásokat is támaszt felénk, aminek a jövőben is igyekszünk megfelelni, melynek köszönhetően meglévő és jövőbeli partnereink kizárólag csak nyerhetnek” – mondta el Marosán Andrea, a ServerElite-et üzemeltető Maraelite Kft. ügyvezetője.
Amikor a vásárlás nem nyűg, hanem alternatíva
A mostani elismerés is azt igazolja, hogy a cég 15 éves IT tapasztalattal a háta mögött nem hiába dolgozik azon nap, mint nap, hogy a hazai használt szerver piacot közelebb hozza a vásárlóihoz és így a vásárlás ne nyűg, hanem egy racionális alternatíva legyen akár mikró-, kis és középvállalkozásoknak, akár multinacionális cégek számára is.
„Tisztában vagyunk vele, hogy az IT beruházások komoly forrásokat vonnak el a cégektől, ám azt is tudjuk, hogy azért, mert egy szerver használt, még tökéletesen megbízható és működőképes lehet. Nem előre konfigurált „dobozos” termékeket kínálunk, hanem azt, amire tényleg szükség van, ehhez tanácsadás szolgáltatást is biztosítunk. Értékesítendő szervereinket és a kapcsolódó eszközeinket saját magunk teszteljük, tisztítjuk, kipróbáljuk, frissítjük és az eredmény fényében alakítjuk ki konfigurációinkat, melyeket magabiztosan tudunk ajánlani. Így tudjuk segíteni partnereinket költséghatékony és megbízható IT infrastruktúra kialakításában” – tette hozzá Marosán Andrea.
Kapcsolódó cikkek
- Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál
- Új Marketplace-vezető az eMAG Magyarországnál
- A Xiaomi 2023-as korrigált nettó nyeresége 126,3%-kal 19,3 milliárd jüanra emelkedett
- A Continental 2023-ban növelte eredményét és további javulást tervez idénre is
- Új vezetők a Schneider Electric budapesti beszerzési központjában
- Idén is a BÉT Legek között az OXO Technologies Holding
- Története legerősebb évét zárta az SAP Hungary
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél
- A PlanRadar tovább erősítette jelenlétét az európai piacokon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.