protézis kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: protézis
Egy 12 éves árva fiú 3D-s nyomtatott művégtagot kapott
Stevenson Joseph, egy Haitiban élő 12 éves árva kisfiú 3D nyomtatással készült művégtagot kapott. A fiú ujjak nélkül született.
Hivatalos engedélyt kapott egy robotkar Amerikában
Valódi karok pótlására alkalmas robotkart engedélyeztek az amerikai egészségügyi hatóságok. A Deka Armnak ujjai is vannak, melyeket úgy lehet mozgatni, mintha valódi lenne.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.