SurfControl kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: SurfControl
A Websense befejezte a SurfControl felvásárlását - változások a magyar piacon
A Websense idén tavasszal kezdte meg a SurfControl cég felvásárlását, amely eddig a legnagyobb versenytársa volt a tartalomszűrési piacon. A két cég egyesített árbevétele 2006-ban 322 M USD volt, amelyet közel ötezer viszonteladó partner segítségével értek el. A felvásárlás októberben befejeződött, a magyar piacot érintő legfontosabb változások az alábbiakban olvashatóak.
"Zero Hour" és reputációs technológiák a SurfControl új e-mail szűrőjében
A SurfControl hivatalosan is bejelentette E-mail Filter tartalomszűrő megoldásának 6.0-s verzióját, mely egyből két igen jelentős újítást is tartalmaz. Mindkét újdonság a SurfControl kihelyezett szolgáltatásából származó információkat hasznosít a szűrőszoftverben, ami az első kézzelfogható eredménye a BlackSpider tavalyi felvásárlásának. A SurfControl Managed MailControl e-mail szűrő szolgáltatáson naponta több tízmillió e-mail halad keresztül, így a SurfControl rendszerei és szakértői egy igen reprezentatív mintát vizsgálhatnak valós időben.
A SurfControl a PDF-SPAMeket is kezeli
A kihelyezett e-mail szűrés és a tartalomszűrés is segít a PDF-SPAMek elleni védekezésben.
A Websense vételi ajánlatot tett a SurfControlra
A Websense 400 millió dolláros vételi ajánlatot tett a SurfControl cégre, a SurfControl igazgatótanácsának támogatásával.
SurfControl E-mail Filter 5.0: még fejlettebb SPAM-, phishing és spyware szűrés
Megjelent a SurfControl E-mail Filter 5.0, mely a továbbfejlesztett SPAM-védelmen túl immár a tartalomszűrés eddig ismeretlen területét, a phishing és spyware elleni védelmet is nyújtja, a linuxos RiskFiltere pedig appliance-ként véd.
Új SurfControl webszűrők távoli notebookokra is
Megjelent a SurfControl WebFilter 5.0 és a SurfControl Mobile Filter, mely még nagyobb védelmet nyújt a phishing és spyware támadások ellen is, továbbá maradéktalanul támogatja a hazai adatvédelmi jogszabályokat.
SurfControl: komplett tartalomszűrés Microsoft ISA Server 2004-hez is
A SurfControl megjelentette webszűrőjének legújabb, Microsoft ISA Server 2004-hez integrált verzóját, mely számos újítást tartalmaz.
SurfControl: új szoftverek a magánszféra védelmében
Megjelent a SurfControl WebFilter új, Nokia IPSO és Novell BorderManager tűzfalakhoz kifejlesztett verziója, immár ActiveX, VB Script, Javascript és Java Applet védelemmel is.
E-mail- és SPAM-szűrés, vírusvédelem Exchange 2003-hoz
A SurfControl E-mail Filter for Exchange 2003 elsőként nyújt megoldást a bizalmas információk kiszivárgása és a SPAMek ellen Microsoft Exchange 2003 környezetben.
Spam- és vírustrendek
A filter:max felmérést készített a hazai spamhelyzetről, és értekelte a nemzetközi trendeket, különös tekintettel az év végén elfogadott európai uniós és USA-beli törvényekre. A vizsgálat legfontosabb megállapítása: a külföldi 77%-ot is felülmúlta a hazai 330%-os emelkedés a spamek arányában, és a helyzet drasztikus romlása várható.
Tartalomszűrés notebookokra és mobileszközökre a SurfControltól
A SurfControl bejelentette Nomad nevű projektjét, az első alkalmazást a vállalatok távolról munkát végző munkatársai Internet-használatának szabályozására.
Kifinomult e-mail biztonság pénzügyi vállalatoknak
A SurfControl és az Omniva Policy Systems az Omniva Policy Server és a SurfControl E-mail Filter összehangolásával a piac legbiztonságosabb e-mail küldő és legkifinomultabb tartalomkezelő megoldását kínálják pénzügyi szolgáltatók számára.
Az iHateSpam Server Edition az év legjobb SPAM-szűrője
A Sunbelt Software iHateSpam Server Edition elnevezésű SPAM-szűrője két elsőséget is besöpört a Windows & .NET Magazine „Olvasói Választásán".
Új technikák a SPAM-szűrésben
[fsimage 1 left]A világ első számú web és e-mail szűrő vállalata, a SurfControl újabb funkciókkal felvértezve dobta piacra az E-mail Filter 4.7 számú verzióját. Rejtett HTML-kódok kiszűrése, SPAM szótár és új szabályok a még hatékonyabb szűrés érdekében.
SurfControl E-mail Filter hamarosan Linuxon is
A SurfControl tartalomszűrő vállalat szilárdan elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben a Linux szervereket használó cégek, szervezetek számára is elérhető legyen az a teljes web-, e-mail, azonnali üzenetküldő és P2P-szűrő megoldás, amely Windows alapon már bizonyított.
Megjelent a SurfControl WebFilter 4.5
A SurfControl EmailFilter a SPAMek szűrésén túl korlátozza a vállalati hálózatokon a pornó jellegű tartalmak továbbítását, védi a céges titkokat és egyéb bizalmas jellegű információkat, illetve az EmailFilter sikerrel veszi fel a harcot az e-mailben terjedő vírusokkal szemben is.
Cikkgyűjtő
További híreink
Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.