CarSol kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: CarSol
Elindult a hazai fejlesztésű napelemes gépkocsibeálló és -töltő sorozatgyártása
Megújuló energiaforrásból, közvetlenül is lehetne tölteni az idehaza is gyorsuló ütemben terjedő elektromos autókat egy magyar cég innovációjának segítségével. A DAV Mérnöki Kft. csütörtöki szakmai eseményén mutatta be hivatalosan a szigetszerűen üzemelő napelemes rendszerként használható, CarSol nevű szerkezetet. A rendezvényen Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke is részt vett, aki az ágazat szereplőit és a lakosságot is érintő részleteket osztott meg az Energiaügyi Minisztériummal való egyeztetések legutóbbi fordulójáról.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.