BetterWay kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: BetterWay
Jövőre megduplázza a fenntartható termékei számát a MediaMarkt
Átvilágította a termékkínálatát fenntarthatósági szempontból a MediaMarkt Saturn Csoport, valamint tulajdonosa, a CECONOMY AG, és vállalást tettek arra, hogy jövő év végéig a jelenlegi 1200-ról több mint 2000-re emelik a fenntartható termékeik számát – derül ki a cégcsoport most megjelent fenntarthatósági stratégiájából.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.