A nők táskák után kutatnak a neten
A magyar nők, ha neten keresnek, akkor a táska a nyerő. Úgy tűnik, a fekete sosem megy ki a divatból, az ilyen típusú darabokra keresnek a legtöbben. A táskák keresési aránya az ékszereket és a parfümöket is megelőzi.
Prémium Webáruházak Kft. kutatása szerint a netes keresések között a női táskák különösen népszerűek. Ezekre a darabokra naponta körülbelül 10 ezer alkalommal keresnek rá, több mint négyszer annyiszor, mint a férfi táskákra. Az ékszerek és parfümök csak ez után következnek a sorban.
A fekete szín különösen népszerű, úgy látszik, örök klasszikus. A szín olyannyira meghatározó, hogy az ilyen darabokra kétszer nagyobb a keresési arány, mint más színek esetében. A színek sorában a barna áll a második, a piros pedig a harmadik helyen.
Mindez azonban nem állandó preferenciát mutat, hiszen a magyar nők is igényesek az aktuális divatra, és fontos számukra szezonalitás. Nyáron a sorrend még pont fordított volt, akkor ugyanis a piros táskák arattak leginkább, az őszi időszakban pedig a barnák kerekedtek felül.
A kutatásból az is kiderül, hogy a zöld és a lila a legkevésbé kedvelt színek. A lila - azt hiszem, tudjuk jól, mit jelent, a zöld pedig azért lehet kevésbé kedvelt, mert kevesebb ruhadarabhoz passzol. Persze, ezek csak feltételezések, de az viszont látszik, hogy a fekete sosem megy ki a divatból.
És hogy hazánkban melyik területen a legaktívabbak a nők ilyen téren? Érdekes módon nem a fővárosban, hanem a vidéki területen járnak élen a keresésben. A Veszprém megyei hölgyek indítják a legtöbb keresést a táskák után, második helyen a Fejér megyeiek, harmadik helyen pedig Borsod megyei nők állnak.
Ha szezon szerint nézzük a kérdést, akkor egyértelműen a karácsonyi időszak emelkedik ki a sorból. Bár a legtöbb cikk esetében az ünnepi szezon a legkiemelkedőbb. Az ékszerek esetében még a Valentin-nap sem tudta túlszárnyalni ezt az időszakot.
Úgy tűnik, a táska bizonyul a válság egyik túlélőjének, hiszen amíg az ékszerek esetén 2008 óta csökkent a keresések száma, addig a táskák esetében éppen fordított a helyzet. A 2008-as karácsonyi szezonhoz képest 2012 karácsonyára harmadával nőtt a táskák iránt érdeklődő hölgyek száma az interneten.
Kapcsolódó cikkek
- A neten tájékozódnak a nők randi előtt
- Az emberi agy rejtélye megoldódni látszik?
- Közösen kutatja a hazai e-kereskedelmet az eNET és az Árukereső.hu
- Nem ismerik a KKV-k a felhőt
- Google: a keresési eredmények mesterséges rangsorolása jogszerű
- Karácsony a Marson
- Újabb pofont kapott a Google Kínában
- A nők agyát jobban károsíthatja az alvási légzészavar
- A NASA leleplezi Mars-béli felfedezéseit
- Mit fedeztek fel a Marson?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.