Google: a keresési eredmények mesterséges rangsorolása jogszerű
Megszüntette a Google elleni, csaknem két éve tartó vizsgálatot az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC), mert arra a megállapításra jutott, hogy a cég a keresési eredmények rangsorolásával nem sértette meg sem a trösztellenes, sem a verseny korlátozását tiltó szabályokat - közölték pénteken az amerikai napilapok.
A vetélytársak, köztük a Microsoft, azt kifogásolták, hogy feltételezésük szerint a Google keresőmotorjainak algoritmusa prioritást biztosít a cég saját szolgáltatásainak. Az FTC öt biztosa egyhangú szavazással hozta meg döntését. Lapkommentárok szerint a Google ezután tovább erősítheti dominanciáját az interneten a konkurenseivel szemben, de a cég által bevezetett innovációk hasznosak lehetnek a fogyasztók számára a keresésükre beérkező gyorsabb, jobb és értékesebb válaszok révén.
A Google ugyanakkor önként - de jogilag nem kötelező érvénnyel - vállalta, hirdetési rendszerét használók számára megkönnyíti, hogy a hirdetési felületén beállított kampányokat exportálják. Így a Google hirdetési rendszerében, az AdWords-ben beállított online hirdetési kampány beállításait a hirdetők könnyen át tudják vinni más reklámozói plaftormra. A cég abba is beleegyezett, hogy megoldást talál azokra a kifogásokra, amelyek szerint visszaél azokkal a mobilkészülékes szabadalmakkal, amelyekre a Motorola Mobility megvásárlásával tett szert.
A vetélytársak most a Google ellen az Európai Unió által folytatott, hasonló vizsgálatban bíznak. Michael Jenningsnek, az Európai Bizottság szóvivőjének pénteki bejelentése szerint az FTC döntése nem befolyásolja az európai eljárást.
A Google tavaly júliusban ismertette a bizottsággal nem hivatalos megállapodási javaslatát. Az EU "kormánya" december 18-án egyhónapos határidőt szabott a cégnek, hogy kidolgozza a rendezésre vonatkozó. Ha a Google nem orvosolja a panaszokat és elmarasztalják, akkor akár a bevételének 10 százalékát jelentő - mintegy 4 milliárd dolláros - bírság kifizetésére is kötelezhetik.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb pofont kapott a Google Kínában
- Pinkie Pie 60.000 dollárért feltörte a Chrome-ot
- Ismert brit zenészek nyílt levele az illegális letöltések ellen
- Feláldozzák a pontosságot a gyorsaság oltárán - Gyakran hibáznak a keresőmotorok (2. rész)
- Feláldozzák a pontosságot a gyorsaság oltárán - Gyakran hibáznak a keresőmotorok (1. rész)
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Max Mosley harcba szállt a Google-val
- Már mindenki számára elérhető a Google+
- A Google teszteli az új találati oldalt
- Chrome 11 beta: a szó se száll el
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.
GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I
Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.