Személyzeti kérdezz-felelek
Mely kérdések merülnek fel a leggyakrabban 2012-ben a személyzeti ajtók mögött?
Több száz vendég véleményét összegezte a szervező Humánia HRS Group Zrt., mely alapján világosan látszik, hogy a gyakran előforduló munkaerő túlkínálat mellett is a megfelelő munkatárs kiválasztása okozza a legnagyobb problémát. A megkérdezettek számos aktuális és regionális problémát felsoroltak, de összesítésben a megfelelő munkaerő kiválasztása, több mint 20% szerint, míg közel 17% a HR terület szakmai szerepének elismerését említette meg. A személyzeti terület szakembereinek 11%-a gondolja úgy, hogy a 2012.07.01-től hatályba lépett új Munka Törvénykönyvére való felkészülés, valamint 10% szerint a kulcsemberek, tehetségek megtartása okoz problémát számára területén.
A Humánia HRS Group Zrt. által szervezett HR Háló Workshop szakmai előadásai szinte minden fontos kérdésre megoldást kínáltak, a további kérdéses területekkel pedig az év hátralevő részében igyekszünk a résztvevőkkel közösen megtalálni a válaszokat. A rendezvénysorozat három szakmai előadásból állt, valamint egy opcionális konzultációból, melynek keretein belül moderátor segítségével egy választható munkakörre állítottak fel a részvevők és szakemberek közösen profilt. Az első szakmai előadás során megvizsgálták az új Munka Törvénykönyve változásait, előnyeit és hátrányait munkavállalói és munkaadói szempontból is. Ezt követően arra kaptak választ a látogatók, hogy miként tudják lefordítani a személyzeti stratégia igényeit a vezetőség szempontjai szerint, valamint hogy milyen eszközökkel érhetik el, hogy a HR a vezetőség partnere legyen a költséghatékonyság előremozdításában. Végül, az utolsó előadásban kiderült, hogyan mérhető a személyzeti hatékonyság, milyen kiindulópontokhoz tudnak viszonyítani a szakemberek.
A résztvevők aktivitását mutatja, hogy a délutáni konzultáción több mint 50%-ban ott maradtak, a szakmai előadások tartalmát 93,8%-ra, a két előadó, Horváth Annamária, a Humánia HRS Competence Kft. ügyvezető partnere, valamint Simon Balázs, a Humánia HRS Group Zrt. jogi és kommunikációs igazgatója előadásmódját pedig 95% felettire értékelték a résztvevők.
A HR Hálón kiderült, a HR szakemberek keresik partnereiket, szükségük van ilyen fórumokra, országos igény van a folytatásra. Szolgáltatóként felelősségünknek érezzük, hogy szakmai segítséget is nyújtsunk, bemutassuk azokat a lehetőségeket, melyek bővíthetik a HR tárházat, hogy együtt eredményesebbé válhassunk, hiszen ahogyan a mottónk is szól, „Szolgáltatásunk az Ön HR megoldása”.
Kapcsolódó cikkek
- Pénzügyest és IT-st még most is keresnek
- A webes megoldások felé tolódik el a HR szoftverek piaca
- A Vodafone Magyarország a legjobb munkahely a távközlési szektorban
- Mit jelent a 4G a humánügyvitelben?
- A saját alkalmazottak jelentik a legnagyobb biztonsági rést
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- SAP mobilalkalmazások személyzetiseknek
- A világ legnagyobb álláskeresőjének alkalmazása a világ legnagyobb közösségi oldalán
- Boldog munkavállalók és az üzleti siker
- Dinamizálódik a humánügyviteli szoftverek terén három-milliárdosra nőtt Nexon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.