A régió legjobb bevezetéseit keresi az SAP
Ismét a régió legjobban sikerült SAP bevezetéseit keresi a szoftvercég az idei Minőségdíján. Minden olyan implementációval lehet jelentkezni, amely 2011. január 1-je után valósult meg, és már legalább két hónapja használják a rendszert. Tavaly egy magyar kisvállalat, a GPS-es járműkövetéssel foglalkozó iData Kft. kapta meg a közép-keleti-európai régió ezüstdíját.
Ezúttal is három kategóriában (kis, és közép, valamint nagyvállalati szegmensben) hirdetnek majd győzteseket októberben, az aranyérmesek pedig automatikusan továbbjutnak az EMEA fordulóra, ahol az európai, a közel-keleti, és az afrikai legjobbakkal tudnak megmérkőzni.
A versenyen olyan SAP implementációkat értékelnek, melyek elismert módszertant követtek, hangsúlyt fektettek a bevezetés rövid idejére, alacsony költségére, a teljes élettartam költségre, a szakmai szempontokra, és a professzionális projektmenedzsmentre, valamint figyelembe vették a szoftvercég tíz minőségkritériumát.
A magukat megmérettetni kívánó szervezetek szeptember 14-ig jelentkezhetnek a http://www.sap.com/corporate-en/our-company/qualityawards/2012/submissions/index.epx oldalon keresztül, ahol a kiírás többi pontja is olvasható.
Kapcsolódó cikkek
- Karrierhírek: feljebb lépő magyar SAP-s menedzserek
- Felhőből jön a kisméretű cégek vállalatirányítási rendszere
- SAP: 34%-os növekedés a hazai kisvállalati ERP szektorban- díjazott partnerek
- SAP: vecsési gyermekek robotlegókkal
- Üzleti etikai díjat kapott a magyar SAP
- Google térképadatok az SAP-ban
- SAP-beruházás mellett döntött a magyar FHB Bankcsoport
- Kedvező árú SAP képzés indul
- SAP: bérelhető vállalatirányítási rendszer középvállalatoknak
- SAP World Tour'09: legnagyobb hazai IT-üzleti konferencia
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.