Google térképadatok az SAP-ban
Az SAP egy kaliforniai konferencián jelentette be, hogy szoftvereikbe integrálják a Google Maps szolgáltatásait. Az így megjelenített, helyzetfüggő információkkal kiegészített nagy mennyiségű vállalati adatokból a felhasználók hatékonyabban láthatják át üzletük globális, regionális és helyi sajátosságait, így gyorsabb, és megalapozottabb döntéseket tudnak hozni. A következő verziójú SAP Business Objects szoftverekben és mobil applikációkban debütál a Google Maps API Premier bővítés.
Hogy kiknek lehet ez jó, arra az SAP néhány példát is hozott: jó lehet a telekom szolgáltatóknak, hogy földrajzi összefüggésben elemezhessék a szétkapcsolt hívásokat, és láthassák a hibás adótornyokat, a vidámpark-üzemeltetőknek, mert az egyes attrakcióik valós idejű kihasználtsága alapján át tudják irányítani az áramló tömeget más látnivalóikhoz, s ezzel elkerülhetik a tumultust; de jó lehet a jelzálogbankoknak is, hogy úgy végezzenek kockázatfelmérést, hogy közben összevetik kihelyezett kölcsöneik helyszíneit a házeladásokkal.
Magyarországon ez utóbbi sokkal aktuálisabb lehet sajnos, mint az, hogy a Vidámpark közönségének lökdösődését kelljen kivédeni. Nekünk manapság ki se kell menni a Városligetbe ahhoz, hogy hullámvasútban érezzük magunkat…
Kapcsolódó cikkek
- SAP-beruházás mellett döntött a magyar FHB Bankcsoport
- Kedvező árú SAP képzés indul
- SAP: bérelhető vállalatirányítási rendszer középvállalatoknak
- SAP World Tour'09: legnagyobb hazai IT-üzleti konferencia
- SAP-rendszer üzemeltetést nyert a Navigator konzorcium
- Magyar ügyvezető a szlovén leányvállalat élén
- SAP: magyarul is elérhető a legújabb CRM alkalmazás
- Magyar SAP HR-szakember globális vezetői pozícióban
- Hétéves az SAP Global Support Center
- Tavaly kilenc százalékkal növelte bevételét az SAP
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.