Új IBM labor: A szoftverré alakított tudás
A SIL létrehozásával jelentősen kibővül az IBM közel 10 évre visszatekintő szolgáltatás-kutatási programja. A labor szoftverfejlesztői és technológiai szakértői elsősorban a számítási felhőkhöz, analitikához és mobil technológiákhoz kapcsolódó szoftver alkalmazási szolgáltatások fejlesztésén dolgoznak majd. Az IBM évente több mint 6 milliárd dollárt fektet kutatás-fejlesztésbe, és körülbelül 3000 kutatót foglalkoztat világszerte, akiknek nagyjából egyharmada szolgáltatásokkal és analitikával foglalkozik.
A SIL-ben dolgozó IBM kutatók, fejlesztők és műszaki szakértők magas fokú képesítésekkel rendelkeznek, többek között a számítástechnikai fejlesztés, szoftverek, a biztonság és megfelelőség, a rendszerfelügyelet, a matematika és üzleti optimalizálás, az adatbányászat, a tárolás, a számítógépes rendszerek, a felhasználói beavatkozás és a kognitív tudományok területén. „Ennek az elit kutatói, fejlesztői csapatnak az a küldetése, hogy szoftverré alakítsa az ügyfélmunka során keletkező tudást és szellemi tulajdont – ezáltal könnyen és gyorsan elérhetővé tegyen egy-egy megoldást több ezer további projekt számára, szerte a világon” – hangsúlyozta Pongrácz Ferenc, az IBM Informatikai Szolgáltatások magyarországi üzletágvezetője.
A SIL az IBM Kutatási Laborjait egyesíti, beleértve a vállalat New York-i, kaliforniai, kínai, izraeli, indiai, japán, svájci és brazil központjait. A labor tevékenysége a következő területekre koncentrál:
Számítási felhők – A SIL új felhő alapú szolgáltatásokat hoz létre és új módszereket dolgoz ki, melyek segítségével a hagyományos számítógépes környezetek felhő-alapú modellekre válthatók. Egyike az első projekteknek az úgynevezett „műszerfalak” kialakítása, melyek révén az IT szakemberek mélyebbre láthatnak az adatközpont belsejében zajló folyamatokban, megértve hol érdemes erőforrásokat bevonni és javítani a termelékenységen.
Fejlett analitika – A SIL új módjait kínálja majd az analitikus szolgáltatások és az üzleti folyamatok integrálásának. Ennek köszönhetően olyan új szolgáltatások és megoldások születhetnek, melyek még gyorsabban alkalmazhatóak az ügyfeleknél. A már piacra dobott IBM Adó Beszedési Optimalizáló például az IBM új levédett analitikáját veti be, hogy segítsen az állami szerveknek megtalálni a megfelelő módszereket az elmaradt adóhátralékok begyűjtésére.
Szolgáltatásnyújtás automatizálása – A SIL adatbányászati megoldásokat és valós idejű analitikai szoftvereket alkalmaz majd, hogy az adatközpontok hatékonyságának javításával segítse az IT-menedzsment munkáját. Az egyik megoldás például képes lesz pontosabb előrejelzést adni az adatközpont energiaellátásának megszűnéséről. Az új technológiák hatékonyabb felügyeletet és karbantartást tesznek lehetővé, javítva a minőséget és csökkentve a költségeket.
Mobil vállalkozások és Smarter Planet (Jobban működő világ) – Kihasználva a PC környezetben alkalmazott technológiákat, a SIL a mobil számítástechnikai piacra egy sor kifinomult technológiát fejleszt majd ki. A legfontosabb területek között van a biztonság, az egyszerű kezelhetőség és a vállalati alkalmazások hozzáférhetősége mobil eszközökön. A SIL-ben megoldást terveznek arra is, hogy a mobil készülékek könnyen kapcsolódhassanak a vállalati rendszerekhez és költségriport alkalmazásokhoz.
Az IBM nevében – feltalálóinak és kutatóinak köszönhetően – az elmúlt öt évben több mint 15.000 szolgáltatási és szoftver szabadalmat jegyeztek be. A szabadalmazott szolgáltatás alkalmazások már eddig is fontos szerepet játszottak abban, hogy az IBM közelebb kerüljön Smarter Planet víziójának megvalósításához.
Kapcsolódó cikkek
- DOStalgia a Közlekedési Múzeumban
- Szoftvertechnológiai labort adtak át az ELTE informatikai karán
- Százéves az IBM, a számítástechnika úttörője és óriása
- Számítógép kapta az év embere Webby-díjat
- Marosvásárhelyen fejleszt az IBM
- Szuperszámítógépes rendszerekkel bővült a győri egyetem
- Lézer és robotrepülő: egyedülálló high-tech központ nyílt Magyarországon
- "Hogyan tovább, Műegyetem?" – Tanácskozás a jövő Műegyeteméről
- Akár nyolcszor többet költ Amerika kutatás-fejlesztésre Európánál
- Magyarországon bővíti K+F tevékenységét a Nokia
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.