Szoftvertechnológiai labort adtak át az ELTE informatikai karán
Új szoftvertechnológiai labort adtak át szerdán az ELTE informatikai karán, az Ericsson támogatásával kialakított laborban egyetemi hallgatók, doktoranduszok és a vállalat kutatói dolgoznak majd együtt a legaktuálisabb fejlesztéseken.
A felsőoktatási intézménynek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a cég az egyetemi oktatókkal, doktoranduszokkal és hallgatókkal együttműködve évek óta világszínvonalú szoftvertechnológiai kutatásokat folytat az ELTE Informatikai Karán. E kivételesen szoros kutatás-fejlesztési kooperáció bővül most az újabb közös vállalkozással, s az egyetem ezzel a cég globális tudáshálózatához kapcsolódva, a vállalat nemzetközi kompetenciaközpontjává válik.
A közlés szerint ez lehetővé teszi a diákoknak, hogy valós piaci igényeken alapuló projektekben próbálják ki magukat, és önálló
alkotómunkával járuljanak hozzá világszínvonalú szoftverfejlesztési megoldások sikeréhez.
Az avatáson részt vett Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár, Mezey Barna az ELTE rektora és Kozma László, az ELTE
informatikai karának dékánja, valamint Sinisa Krajnovic, az Ericsson Magyarország kutató-fejlesztő központjának igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ericsson megvásárolja a Telecordia mobil hálózati szoftverfejlesztőt
- NFM: továbbra is biztosított a jogtiszta licenchasználat a hazai oktatásban
- Júliustól ismét indul a Microsoft NyáriIskola
- Laptop az érettségizőknek: az ötösök kedvezményre válthatók
- Szuperszámítógépes rendszerekkel bővült a győri egyetem
- Nemzetközivé vált a 24 órás hackerverseny
- "Hogyan tovább, Műegyetem?" – Tanácskozás a jövő Műegyeteméről
- Informatikai inkubációs központ a Debreceni Egyetemen
- A gyengülő oktatás megöli a stratégiai fontosságú elektronikai ipart
- 5 milliárdos fejlesztés a korszerű reáloktatásért a Debreceni Egyetemen
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.