Nyílt és sokszereplős együttműködésre van szükség a nemzetközi internetirányításban
Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára beszédet mondott a European Dialogue on Internet Governance elnevezésű nemzetközi szakmai konferencián 2011. május 30-án, Belgrádban.
Kovács Tamás Iván beszédében elmondta: az internet megfelelő és egészséges működése kiemelt figyelmet érdemel, hiszen napjainkban sokféle fenyegetéssel és váratlan eseménnyel kell számolni. A világháló biztonságos működtetésekor olyan „struktúra nélküli struktúrákat” kell biztosítani, amelyek nem írják felül az internet eredeti felépítését, vagyis decentralizáltságát és nyíltságát – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Az internetirányítás során nyílt, sokszereplős, kölcsönös felelősséggel működő, átlátható hozzáállásra van szükség, amely garantálhatja az internet folyamatos és demokratikus fejlődését, továbbá alkalmas arra, hogy biztosítsa természetes gazdaságélénkítő és nyilvánosság-alakító képességének érvényesülését – fogalmazott Kovács Tamás Iván.
A soros magyar elnökség elkötelezett a hálózatbiztonsággal kapcsolatban az Európai Unió szintjén megvalósítandó intézkedések elősegítésében. Az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energia Tanács (TTE) távközlési szekciójának 2011. május 27-i brüsszeli ülésén a résztvevők elfogadták a kritikus információs infrastruktúrák védelméről szóló tanácsi következtetéseket, amely az európai gazdaság infrastrukturális szinten történő megerősítésének egyik alapdokumentuma lehet. A tanácsi következtetések elsősorban a megelőzésre, a felkészültségre és a tudatosságra fókuszálva készültek el, amelyek alapján hatékony és koordinált válaszmechanizmusok kialakítására nyílik lehetőség – tette hozzá a helyettes államtitkár. A magyar soros elnökség aktívan közbenjárt az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) mandátumának 18 hónappal történő meghosszabbításában, ami elengedhetetlen feltétele az európai szintű hálózatbiztonságnak.
Kovács Tamás Iván hangsúlyozta: az Európai Unió tagállamainak egységesen kell fellépniük az internetbiztonság megerősítése érdekében, szövetségeseket keresve a fejlett és demokratikus államok kormányzatai és a piac szereplői körében a civil szervezetekkel együttműködve. A helyettes államtitkár rámutatott: a magyar soros elnökség számára kiemelten fontos a gyermekek védelmének és egészséges fejlődésének biztosítása az internethasználattal kapcsolatban. Mindezek fényében szükség lenne arra, hogy a nemzetközi közösség olyan közös szabványokat fogadjon el, amelyek garantálni tudják a nem gyermekbarát weboldalak megfelelő azonosítását – jegyezte meg a helyettes államtitkár.
Kapcsolódó cikkek
- Meghosszabbították az uniós internetbiztonsági ügynökség megbízatását
- Új uniós távközlési szabályok a fogyasztók érdekében
- Mit hoz az internetjövő Magyarországnak?
- A jövő internetjéről Budapesten tanácskoznak a szakértők
- Az internet maga a digitális vadnyugat
- e-egészségügyi megoldások bevezetését sürgetik az EU-tagállamokban
- Kincsvadászat a budapesti utcákon
- Uniós kezdeményezés "a jövő internetjének" kifejlesztésére
- EU: az internet "hadszíntérré" válhat
- Két szakmai konferencia a héten: Média Hungary, majd Elektronikus Kereskedelem
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.