EU: az internet "hadszíntérré" válhat

MTI Sajtóadatbank, 2011. május 4. 08:35

Mára megteremtődtek az internet, mint sajátos "hadszíntér" katonai célú kiaknázásának feltételei; a világhálót ezért kritikus, az állami és gazdasági működés szempontjából nélkülözhetetlen infrastruktúrának kell tekinteni - állapították meg annak a nemzetközi konferenciának a szakértői, amelyet a Honvédelmi Minisztérium keddi tájékoztatása szerint az informatikai hálózatok biztonságáról rendeztek Budapesten.

A Magyarország soros EU-elnökségéhez kapcsolódó tanácskozáson neves szakértők fejtették ki véleményüket a kibernetikai biztonság témakörében. Az Európai Unió és a NATO tagországait, illetve a magyar közigazgatás illetékes szerveit és a tudományos életet képviselő szakmai közönség áttekintette a virtuális tér biztonságát érintő kihívásokat és kockázatokat. A hétfői eseményt Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg, előadást tartott mások mellett Iklódy Gábor, a NATO új típusú biztonsági kihívásokért felelős főtitkár-helyettese.

 A szakértők rámutattak: a virtuális térrel kapcsolatos visszaélések egy-két évtizede még a bűnözés (például az adatlopás, a szellemi tulajdon elleni bűncselekmények) kategóriájába voltak sorolhatóak, mostanra viszont a számítógépes hálózatok zavartalan működése már nemzetbiztonsági kérdéssé vált. Ezt bizonyították az Észtországot és illetve Grúziát ért 2007-es, illetve 2008-as számítógépes támadások. A tanácskozáson elhangzott, hogy a számítógépes hálózatok biztonsága nélkül már egyáltalán nem lehet biztonságról beszélni.

 A résztvevők szerint gondot jelent, hogy hiányzik a virtuális tér biztonságával kapcsolatos megfelelő jogi szabályozás, és nincsen általánosan elfogadott internetes "viselkedési kódex" sem.

 Több előadó egyetértett: a számítógépes hálózatok biztonságának fokozásához - mivel globális, államhatárokat nem ismerő kihívásról van szó - elengedhetetlen a széles körű nemzetközi együttműködés. Egyes szakértők az Európai Unió és a NATO együttműködésének javítását szorgalmazták a számítógépes biztonság terén.

 A magyar EU-elnökség háttéranyaga szerint a modern társadalmak nagyon sok tekintetben függnek a számítógépektől és a számítógépes rendszerektől: a közlekedés, a távközlés, a közművek vagy a közigazgatás működése elképzelhetetlen a megfelelő informatikai háttér nélkül. A polgári vagy katonai célú informatikai rendszerek zavartalan működése, a bennük tárolt adatok biztonsága - összefoglaló néven a cyber-biztonság - nemzetbiztonsági jelentőségű kérdés.

Kulcsszavak: hacker security internet jog EU

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36