3D Nintendo Wii 2 júniusban?
A hírt egyelőre nem erősítette meg a gyártó, az új Wii 2 megjelenése azonban így is valószínűsíthető. A mostani konzol ugyanis hardverszempontból csak korlátozottan bővíthető, emellett pedig hiányzik belőle a 3D-képesség és a megfelelő online szolgáltatási háttér is. Nem véletlen, hogy a kezdetben rendkívül népszerű, konkurenseinél olcsóbb és újfajta játékélményt biztosító konzol piaci előnye mára eltűnt, vagy jócskán elolvadt. A hírforrás azt is tudni véli, hogy a konzolban Blu-ray optikai meghajtó lesz, ami eddig csak a Sony PS3-ban volt. Ez előnyt jelentene a Microsoft Xbox 360-nal szemben, és persze a valamirevaló 3D játékprogramokhoz szükségesnek is tűnik. A sikerhez persze az is kell, hogy a speciális szemüveg nélkül nézhető 3D tv-k elterjedjenek, amelyek mellett egyébként a Nintendo maximálisan elkötelezett, a Wii-tervek fényében nem véletlenül.
Ami a Nintendo által annak idején a Wii-hez feltalált és korszakalkotónak bizonyult mozgásérzékelős kezelőfelületet illeti, ennek továbbfejlesztéséről egyelőre nem szólnak a sajtóhírek. Pedig a Microsoft Kinect elég magasra tette a mércét, így a Nintendo-nak a grafikus megjelenítés és az internetes háttér bővítése mellett erre is komoly figyelmet kell majd fordítania. A június 7-9 között megrendezésre kerülő E3 szakkiállítás idején remélhetőleg fény derül majd erre is.
Kapcsolódó cikkek
- Két ARM CPU lesz a Nintendo 3DS-ben
- A Nintendo mentette meg egy gyerek látását
- Háromdimenziós újdonságokkal versenyeznek a játékkonzolgyártók
- Nintendo 3DS az E3-on
- Hivatalos "szívgyógyszer" a Wii
- Nintendo DS 3D a nyáron
- Nintendo DS2 jövőre?
- Rózsaszín PC és arany Wii Karácsonyra
- 2010 elején érkezik Európába az új Nintendo DSi
- Nagyobb képernyős Nintendo DSi Japánban
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot
A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.