A világ 165. legerősebb szuperszámítógépe jön létre az NIIF Intézet vezetésével

forrás Prim Online, 2011. április 6. 16:01

A Nemzeti Informatikai Infrastruktúra Fejlesztő Intézet (NIIF Intézet) 2011. április 6-án megkezdte az országosan négy helyszínen, mintegy kétéves fejlesztéssel felépített NIIFI szuperszámítógépek átadását. Budapest mellett három kiemelkedő egyetemváros, Debrecen, Pécs és Szeged kutatási lehetőségei bővülnek a hazai informatikai fejlesztések közül egyedülálló projektnek köszönhetően.

Az idén 25 éves fennállását ünneplő NIIF Intézet az NIIF Program keretében biztosítja a magyar felsőoktatási, kutatási és közgyűjteményi intézmények országos hibrid hálózatát és az erre épülő informatikai hátterének fejlesztését és működtetését. Az intézet 2001-ben helyezte üzembe az első magyarországi szuperszámítógépet, mely akkor a 428. helyen állt a világranglistán. Máig csaknem 200 kutatási projekt használta ki 100% lekötéssel a rendszer kapacitását és jelentős sikerek születtek a szuperszámítógép segítségével. A felhasználói igények növekedése miatt a szolgáltatás indulásának 10. évfordulóján egy teljesen megújult, teljesítményében csaknem két nagyságrenddel megnövelt, korszerű infrastruktúra áll a magyar kutatók rendelkezésére.

Az új infrastruktúra 4 szuperszámítógépből áll, amelyek földrajzilag elosztott módon, az ország különböző városaiban kerültek elhelyezésre (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged). A szuperszámítógépeket az NIIF dedikált optikai hibrid hálózata kapcsolja össze egy hatalmas erőforrássá. Noha a számítógépek teljesítménye külön-külön is eléri az eddig Magyarországon üzembe helyezett bármely más számítógép teljesítményét, az összesített kapacitásuk meghaladja a 48 Teraflop értéket, ami a jelenlegi világranglistán a 165. helyet jelenti. A számítási kapacitás a régebbi rendszer 70-szeresére, a tárolási kapacitás csaknem 100-szorosára növekedett.

A 4 gép közül a legnagyobb teljesítményű – egyben tehát az ország legerősebb számítógépe – a Debreceni Egyetemre került szuperszámítógép, amelyet a Silicon Graphics International (SGI, a szuperszámítógépek piacának egyik vezető gyártója) gyártott, és a Silicon Computers Kft szállított. (A Pécsi Egyetemre kerülő gép szintén SGI, de eltérő architektúrájú, míg a Szegedi Egyetemre és az NIIF budapesti központjába került gépeket a HP gyártotta.)

A debreceni szuperszámítógép egy nagyteljesítményű és kis késleletetésű Infiniband interconnecttel felszerelt, a legerősebb Intel processzorokra épülő speciális cluster architekúra. A gép 1536 processzormagot és több mint 6 Terabyte memóriát tartalmaz, amit egy közel fél Petabyte-os (1 Petabyte = 1024 Terabyte) háttértároló és nagy teljesítményű vizualizációs alrendszer egészít ki. A rendszer a legkorszerűbb, energiahatékony technológiákat alkalmazza, vízhűtéses kialakítású. Számítási teljesítménye meghaladja a 18 Teraflopot. A szuperszámítógép elsődleges felhasználói a debreceni felsőoktatási és akadémiai intézmények kutatói, de az NIIF rendszerébe kapcsolódva minden magyar kutató rendelkezésére áll.

A megújult NIIF szuperszámítógépes infrastruktúra – amellett, hogy képes a hazai kutatás alapvető igényeinek kiszolgálására – lehetővé teszi azt is, hogy hazánk bekapcsolódjon az Európai Kutatási térség keretében formálódó, az EU által támogatott integrált európai szuperszámítógépes infrastruktúrába (PRACE), biztosítva ezáltal azt, hogy kutatóink a nagy európai rendszerekhez is hozzáférést kapjanak.

Kulcsszavak: szuperszámítógép

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36