Indul a nevezés az IBM programozó bajnokságra

Kovács Attila, 2010. szeptember 6. 13:23

Leleményességre is szükségük lesz azoknak a hallgatóknak, akik nevezni szeretnének az IBM novemberi, 48 órás programozó versenyére, de megéri. A legjobb csapatok értékes nyereményekre számíthatnak, s a maratoni megmérettetésen a koncentrált munka mellett kikapcsolódásra is lehetőségük lesz a megfáradt versenyzőknek.

A ma délután indul a nevezés az IBM és partnerei által szervezett 48 órás programozó bajnokságra. Idén ismét a www.programozobajnoksag.com weboldalon elrejtett információkból kell a hallgatóknak rájönni, miként regisztrálhatnak és nevezhetnek a versenyre. Érdemes az elsők között eljutni a megoldáshoz, mivel a nevezéseket érkezési sorrendben fogadják a szervezők. Az első 20 benevezett csapat indulhat ősszel a megmérettetésen. A felkészüléshez regisztráció után elérhetővé válnak a letölthető szoftverek és a fórum, valamint a hírlevelekre is feliratkozhatnak a hallgatók.

A bajnokságra november 5-7. között kerül sor a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán, Veszprémben. Idén a verseny érdekessége, hogy a diákoknak három fős csapatokban egy non-profit intézmény informatikai problémájának minél tökéletesebb megoldására kell törekedniük. Az alkalmazásnak az IBM WebSphere alkalmazás vagy portál szerveren kell futnia, tervezéséhez és fejlesztéséhez pedig az IBM Rational Software Architectben kell dolgozniuk a hallgatóknak.

Az első három helyezett csapat tagjai egy-egy Lenovo notebookkal lesznek gazdagabbak, a különdíjak pedig Nokia E72-es telefonok, iPod Nano készülékek, emellett egy csapat a salzburgi Eisarena lelátójáról szurkolhat majd a Red Bull Salzburg egyik jégkorong mérkőzésén. Nemcsak a tárgynyereményekért érdemes jól szerepelni – a legjobban teljesítőket a szervezők állásajánlatokkal vagy gyakornok-programban való részvételi lehetőségekkel kereshetik meg.

A kemény munka mellett kikapcsolódásra is lesz lehetősége a programozóknak: csocsóasztal, masszázs, Wii konzolok és darts biztosítják a felfrissülést.
 

Kulcsszavak: IBM-hu verseny programozás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36