Az Intel gyorsítja a Sandy Bridge bevezetését
Az Intel a második negyedév elején bemutatott mikroprocesszor-kibocsátási terveit felülvizsgálva most úgy döntött, hogy következő generációs Sandy Bridge processzor bevezetését előbbre hozza, és 2011 első negyedéve helyett már 2010 végén piacra dobja. A Sandy Bridge a legnagyobb ugrás a mikroprocesszor-architektúrában a Nehalem bevezetése óta.
Paul Ottelini, az Intel elnöke a hét közepén rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon nagy az érdeklődés a Sandy Bridge iránt. Ezért előbbre hozták a Sandy Bridge bevezetését 2011 elejéről 2010 végére. Ennek érdekében felgyorsítják a 32 nm-es gyárak termelékenységének növelését. Más szavakkal: növelik az egy hónap alatt gyártható Si-szeletek számát. Ottelini az előbbiekhez még hozzátette, hogy minden korábbi mikroprocessszornál nagyobb az érdeklődés a Sandy Bridge iránt.
Az Intelhez közel álló források szerint az első Sandy Bridge asztali CPU-k 3,1 GHz-es órajellel futnak. Az első mobil lapkák a Huron River mobil platform bevezetésével egy időben 2011 első negyedévében érkeznek. Ezeket követik a második negyedév elején a kétprocesszoros szerverekhez fejlesztett Sandy Bridge-EP (Xeon DP), majd az időszak második felében a többprocesszoros szerverekhez fejlesztett Sandy Bridge-EX (Xeon MP) lapkák.
A Core i márkanév a Sandy Bridge bevezetése után is megmarad, A Sandy Bridge lapkák a Nehalemhez hasonló modellszámot kapnak egy „előkével”. Ez a negyedik számjegy a „2”-tes. Például: Nehalem Core i7 860, Sandy Bridge Core i7 2860.
Kapcsolódó cikkek
- Új Intel asztali Sandy Bridge CPU modellek
- Intel új-generációs processzor
- Jövő éve elején jön a Light Peak, kérdéses az USB 3.0 sorsa
- Új Intel processzorok 2011-ben
- Száloptikával kommunikáló Intel csipek
- Az Intel a bevezetés után gyorsan növeli a Sandy Bridge szállítását az asztali piacra
- Új Intel Atom csipek és platformok ultravékony netbook-okhoz
- 50-magos CPU-t mutatott be az Intel
- A következő generációs Intel Sandy Bridge gyorsabb hálózatot támogat
- Két új, gyors asztali CPU az Intel-től
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.