Száloptikával kommunikáló Intel csipek
Az Intel által bemutatott prototípus 50 gigabit/s-ot tud, azonban a cég tervei szerint a lézerek számának megnövelésével a jövőben akár 1 TB/s is lehetővé válhat. Az optikai szálas kommunikáció önmagában nem feltétlenül teszi hatékonyabbá a rendszereket, ugyanis a hozzá tartozó infrastruktúra beépítése sokszor nehezen megoldható, illetve kialakulhatnak úgynevezett „üvegnyakak” az optikai elemek és a szilíciumlapkák összekapcsolásánál. Az Intel megoldása azonban mindezt úgy képes kiküszöbölni, hogy az optikai elemek, így a lézereket kibocsátó, illetve érzékelő modulok közvetlenül a hagyományos szilícium csipekre lettek integrálva.
Dr Mario Paniccia, az Intel fotonikus kutatólaboratóriumának vezetője a Cnet-nek elmondta, hogy az új megoldás révén nemcsak a számítógép elemei közötti kommunikáció gyorsul fel látványosan, de egyúttal szétválaszthatják a CPU-t és a memóriát, hatékonyabban hűthetik a rendszereket, illetve olcsóbb gépeket építhetnek. A fejlesztés a PC-k mellett természetesen a szerverek és adatközpontok építését is forradalmasíthatja.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ivy Bridge Xeon E3-1200 v2 processzorok első részletei
- Új Intel szerverproceszorok március elejétől
- Intel Ivy Bridge Core i3 mikroprocesszorok első részletei
- Új Intel Xeon E3-1200 v2 sorozatú CPU-k árai
- Első Intel Atom lapkák mikroszerverekhez
- Intel 10-magos Ivy Bridge Xeon-EP processzor 30 MB L3 gyorsítótárral
- Intel Xeon E5 2400-processzorok ára
- Az Intel bemutatta az új Atom processzort
- Intel Romley platform és nyolcmagos Sandy Bridge-EP CPU-k március elején
- Megjelentek a Xeon E5-4600 CPU-k első részletei
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.