Kirándulás-tervezés GPS-szel és műholdas térképpel a Balaton-felvidéken
Újdonsággal rukkolt elő a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BfNP), amely mostantól útvonaltervező térképpel és GPS-koordináták megadásával is segíti a látogatóit.
A BfNP hivatalos honlapján (www.bfnpi.hu) a hét elejétől közzétették a bemutatóhelyek GPS koordinátáit, és megtalálható rajta a nemzeti park műholdas, domborzati és normál útvonalas térképe is, egy útvonaltervező szolgáltatással együtt.
A Balaton körül 57 ezer hektárnyi területtel rendelkező Balaton-felvidéki Nemzeti Park különlegességei közé taroznak a vulkanikus tevékenységek nyomán kialakult tanúhegyek, a kőtenger, az Európa diplomás Tihanyi-félsziget vagy a több mint 250 madárfajt befogadó Kis-Balaton. Bemutatóhelyeit évente 300 ezernél is több fizetővendég látogatja. A park háziállat-állománya – 400 szürkemarha, 300-350 bivaly, és 350 hortobágyi racka – speciális génbankként is szolgál. A parkigazgatóság fennhatósága alá tartozó területeken az ország védett növényeinek és állatainak 35-40 százaléka megtalálható, és eddig 750 barlangot tártak fel.
Kapcsolódó cikkek
- Sixt innováció – kölcsönzői piacon az elektromos kisautó
- Újabb térképszoftver-céget vett a Nokia
- Kínai autós navigációs rendszer Android szoftverrel
- Házasságot ment a GPS
- Társalkodó autók
- Újabb hamis Nav N Go szoftvereket foglalt le a VPOP
- Hova utaznak szívesen az internetezők?
- Elérhető lesz mobiltelefonon a világ legmagasabb pontja
- Ingyenes, online útvonaltervező a TomTom-tól
- Új navigációs szoftverrel erősíti termékeit a Mio
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).