A KSH korszerűsíti elektronikus adatgyűjtési rendszerét
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korszerűsíti elektronikus adatgyűjtési rendszerét, ennek érdekében a következő napokban 118 ezer adatszolgáltatót keres meg e-mailen, hogy felmérje az adatszolgáltatói igényeket, szokásokat - mondta Bagó Eszter, a hivatal elnökhelyettese sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: a hivatal pályázatot nyújtott be januárban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Elektronikus Közigazgatási Operatív Program támogatására. A pályázatot befogadták, döntés néhány hónapon belül várható.
Tavaly az elektronikusan beküldött kérdőívek száma 321 406 volt, arányuk csaknem 30 százalék.
Bagó Eszter szerint még messze nem használták ki a technikai adottságokat.
Kiemelte: a KSH célja, hogy növelni tudják a lefedettséget, a 30 százalékos arányt lényegesen javítani kívánják, ennek feltételei rendelkezésre is állnak. Olyan rendszert terveznek kialakítani, ami vonzóvá teszi az elektronikus adatkitöltést az adatszolgáltatók számára - tette hozzá.
Az elnökhelyettes elmondta: tavaly novemberben döntöttek arról, hogy új elektronikus adatszolgáltatási rendszert alakítanak ki.
Az adatszolgáltatói igények felméréséhez a kérdőívek letölthetők a KSH honlapjáról is, a www.ksh.hu oldalról.
Kapcsolódó cikkek
- KSH: lassuló ütemben bővül az internet elterjedtsége
- KSH: 112 ezerrel csökkent a mobiltelefon-előfizetések száma
- KSH: 12,2 millióra nőtt tavaly a mobiltelefon-előfizetések száma
- 2008. II. negyedév: 11,5 millió mobiltelefon-előfizető
- Első negyedév: 11,2 millió mobil-előfizető
- A mobil-előfizetések száma elérte a 10,5 milliót
- Távközlés, internet - folytatódó hazai trendek a II. negyedévben
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- Bővült a széles sávú internetezők tábora
- KSH: Tovább nőtt a szélessávú internet-előfizetők tábora
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.