KSH: Tovább nőtt a szélessávú internet-előfizetők tábora
A mobiltelefonokról kezdeményezett beszélgetések összesített percideje 74 százalékkal volt több, mint a vezetékes hálózatban indított (nem internet célú) hívásoké. Az internet-hozzáférési szolgáltatásokból származó nettó árbevétel továbbra is dinamikusan emelkedik.
A feltöltőkártyás mobil előfizetések száma egy év alatt 21 ezerrel csökkent. Ugyanakkor az előző év azonos időpontjához képest az előfizetői állomány 530 ezerrel, 6 százalékkal lett nagyobb. A 100 lakosra jutó mobil-előfizetések száma a negyedév végén 95,4 volt.
A mobilhálózatokban a negyedév folyamán 9 százalékkal több hívást kezdeményeztek, mint egy évvel korábban. Ennél is nagyobb mértékben, 23 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő.
Egy előfizetésre 2006 III. negyedévében a mobilhálózatokban átlagosan 317 perc beszélgetés jutott, 16 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt.
A kábeltelefonos - szintén vezetékes besorolású - szolgáltatások körének további dinamikus fejlődése sem tudja megállítani a vezetékes fővonalak számának folyamatos csökkenését. A III. negyedév végén - előzetes adatok szerint - 3,4 millió vezetékes fővonal volt üzemben, 112 ezerrel kevesebb, mint 2005 azonos időpontjában, és 26 ezerrel kevesebb, mint az előző negyedév végén.
A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma a negyedév végén 33,6 volt, kevesebb az egy évvel korábbinál. Az ISDN-vonalak aránya a vezetékes előfizetéseken belül változatlanul 17 százalék.
A vezetékes vonalakról indított hívások száma 10, időtartama 12 százalékkal csökkent az előző év III. negyedévéhez képest. A negatív tendenciákat erősíti az egyre inkább terjedő ingyenes internetes telefonálás is.
Az egy vezetékes vonalra jutó hívások, adatcélú forgalommal együtt számított időtartama 600 perc volt, 9 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,2 perc, internethívások nélkül 2,8 perc volt. Miközben egy év alatt a beszélgetések száma - internethívások nélkül - 9 százalékkal csökkent, a hívások átlagos időtartama majdnem 6 százalékkal nőtt.
A vezetékes vonalról kezdeményezett adatcélú hívások száma 48, időtartama 45 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A III. negyedévében az internetszolgáltatók száma 228 volt, 27-tel több, mint egy évvel korábban. Az internetszolgáltatási piac erősen koncentrált, 19 cég mondhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát.
Az internet-előfizetések száma, ha kisebb ütemben is, de tovább növekedett. A mutató az előző év azonos időszakinál 30 százalékkal, az előző negyedév véginél 3 százalékkal volt több.
A szélessávú interneten belül éves viszonylatban különösen a kábelhálózatos előfizetések gyarapodtak gyorsan. A vezeték nélküli internet is rohamosan terjed, a 180 ezer feletti előfizetőszámmal elérte a 16 százalékos arányt. A szélessávú (kábel- és xDSL) internet-előfizetések száma 72 százalékkal nőtt egy év alatt, és már 10-szer annyi, mint a kapcsoltvonali és az ISDN-előfizetéseké összesen.
Kapcsolódó cikkek
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Mérd meg, hogy mekkora!
- MS munkahelyi telefonok új generációja
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
- A TVnet a leginnovatívabb szolgáltató
- Idén a UPC a legjobb sávszélesség-bővítő
- VIVAnet szolgáltatások munkáltatói utalványra
- Szélessáv Alapítvány: újabb magyar informatikai siker?
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.