Az Európai Bizottság elnökéé a 9 milliomodik ECDL vizsgakártya

forrás Prim Online, 2009. február 25. 21:08

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke február közepén átvette a 9 milliomodik ECDL vizsgakártyát. A tagországok oktatási stratégiáiban szükség van a digitális készségek terjesztésébe való folyamatos beruházásnak annak érdekében, hogy nőjön a foglalkoztathatóság aránya, és az európai gazdaság versenyképes lehessen a többi régióval szemben - hangsúlyozta az esemény kapcsán az EB és az ECDL Alapítvány.

A vizsgakártya átvételekor Barroso elnök külön kiemelte az informatikai írástudás nélkülözhetetlenségét minden európai állampolgár számára. Emlékeztetett rá, hogy az Európai Bizottság az ECDL programot a kezdetektől fogva végigkísérte, s véleménye szerint „elképesztő eredmény” a 9 millió regisztrált vizsgázó. (Ebből 344 ezer magyar, amellyel világviszonylatban a 8. helyen állunk – mind a mennyiséget, mind a vizsgázók számának a népességhez viszonyított arányát tekintve. A vizsgarendszer Európán kívül is működik, ott ICDL, azaz International Computer Driving Licence néven.)

Barroso szerint „az informatikai írástudás ma már olyan alapkészségnek számít, mint az írás vagy olvasás; a mai nehéz gazdasági helyzetben munkavállalók sokaságának kell újraképeznie magát: a digitális készségek elsajátítása új lehetőségeket, könnyebb megélhetést jelenthet számukra a munkaerőpiacon is.”

Az EB elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági helyzetre való tekintettel a bizottság megalkotta az "európai válságkezelő tervet", amely „okos beruházásokra” ösztönöz a hosszú távú megtérülés érdekében. Arra kéri a tagországokat, hogy invesztáljanak többet a képzésbe és újraképzésbe, hogy megvédjék polgáraikat a legsúlyosabb gazdasági válságtól.

A terv részeként az Európai Bizottság 1 milliárd eurót ajánlott fel hátrányos helyzetű térségek szélessávú internetcsatlakozással való ellátására. Ez a befektetés azonban mindenképpen megfelelő képzési programmal kell hogy társuljon, ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy Európában tovább mélyül a digitális szakadék azokban a térségekben, amelyek már eddig is az európai átlag alatt maradtak: 2008-as Eurostat-jelentés szerint 2007-ben a ritkábban lakott településeken élők 49%-a még sosem használta az internetet.

Jim Friars, az ECDL Alapítvány elnöke elmondta: az ECDL igazi sikertörténet, amely nem történhetett volna meg az Európai Bizottság kezdetektől fogva nyújtott támogatása nélkül.  Damien O’Sullivan, az ECDL Alapítvány ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: bőven akad még tennivaló, hiszen az európaiak 40%-a továbbra sem rendelkezik az alapvető számítógép- és internethasználói ismeretekkel. Az igazgató kiemelten fontosnak tartja, hogy az ECDL Alapítvány a továbbiakban is elkötelezetten dolgozzon az i2010 stratégiában foglalt célokért, hiszen a digitális írástudás az egyik kulcskompetencia ahhoz, hogy Európában valódi tudásalapú információs társadalom alakulhasson ki.

Ezekben a nehéz időkben az informatikai írástudással kapcsolatos képzésekbe fektetethető források csökkentése komoly akadályt jelenthet Magyarország számára is a gazdasági válságból való kilábalásra. Éppen ezért a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), mint az ECDL program hazai felelőse, a kormányzattól a képzési források gyors és jelentős emelését kéri, hiszen a jelenlegi helyzet Magyarország számára lehetőséget kínál arra, hogy a válságból megerősödve, dinamikusabban fejlődve, versenyképességét növelve kerüljön ki. Az NJSZT ezúton sürgeti újra a kormányzati-üzleti-civil összefogást a lisszaboni célok teljesíthetősége érdekében.

Kulcsszavak: ECDL

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36