8 megapixeles videotelefon az LG-től
A készülék bevallottan a többmilliós értékesítéseket produkáló LG Viewty utódja lesz. Az első dolog, ami feltűnik vele kapcsoltban az a végre megfelelő, 8 megás pixelszám. Ez önmagában ugyan még nem jelenti a képminőség drámai javulását, hiszen legalább ilyen fontos a pixelek mérete, vagy a színmélység. A mini Schneider-Kreuznach licenc optikáról ugyan csak a tesztfotók mondanak majd érdemlegeset, a Xeneon vaku és az akár ISO1600-as érzékenység, az arc-, mosoly-, pislogás-felismerés, illetve a telefon képfeldolgozó processzora azonban jót sejtet. A telefon ugyanis állóképek mellett valódi videofunkcióval is bír, olyannyira, hogy a megszokott 24-25-30 másodpercenkénti képkocka rögzítése helyett gyorsított felvételre (5 fps) és lassított felvételre (120fps) is képes. A modern felépítést jelzi, hogy a mindössze 13,95 mm vastag telefon teljes, 3 inches WQVGA érintőképernyőt kapott. A divatos humáninterfész mellett a Wi-Fi sem maradhatott ki, a 3G HSDPA adatátvitel maximális sebessége pedig 72 Mbps is lehet. De találhatók itt további extrák is, mint az A-GPS navigáció, lejátszás terén pedig nem jelent problémát a DivX, vagy az Xvid állományok kezelése sem. Az LG-KC910-es várhatóan októberben kerül az üzletekbe, egyelőre ismeretlen áron.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb zenemobilt kínál az LG
- LG MINI GD880: korlátok nélküli webes élmény
- Red dot és iF formatervezési díjakat nyertek az LG telefonok
- Továbbfejlesztett KP500-utódok az LG-től
- Magyarországon is kapható az LG első Android telefonja
- A Microsoft bemutatta az első gyártásra kész WinMo 7 telefont
- Szórakozás az LG GS500 mobillal
- LG GT350 elcsúsztatható QWERTY billentyűzettel, közösségi oldalakra kihegyezve
- LG Mini, avagy LG GD880 letisztult formákkal
- Nyerjen egyperces videóval 80 napos világkörüli utat és 100 ezer dollárt az LG-től
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere
A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget.
Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en
A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.