A Microsoft bemutatta az első gyártásra kész WinMo 7 telefont
Az LG által gyártott, egyelőre névtelen készülék egy nagyméretű érintőkijelzős modell, oldalt kicsúsztatható teljes billentyűzettel. A mobil a Microsoft által a Windows Mobile 7-hez kitűzött irányelveknek megfelelően minimum 800x400-as érintőkijelzővel, 600 MHz-es, vagy gyorsabb processzorral, illetve három fő kezelőgombbal rendelkezik. Emellett annyit lehet még tudni róla, hogy 5 megapixeles kamerával van felszerelve. Magáról a Windows Mobile 7-ről, illetve a szoftver kezelőfelületéről annyi új derült most ki, hogy az alkalmazáslista – legalábbis egyelőre – egy oszlopot tartalmaz, ahonnan egyenként át lehet helyezni a kiválasztottakat a paneles kezdőképernyőn lévő Start menübe. Aaron Woodman, a Microsoft illetékese azt is megerősítette, hogy egyes alkalmazások, például a zenelejátszó, valóban párhuzamosan is futtathatók lesznek másokkal, arra azonban nem tért ki, hogy ez igaz-e a külsős szoftverek esetében is. Egyelőre az is nyitott kérdés, hogy a mostani újabb Windows Mobile 6.5 készülékek rendszere frissíthető lesz-e az újabb szoftverre.
Az új Windows okostelefonos platformon nagyon is sok múlik a Microsoft számára. Miután a cég jó egy évtizede nemigen frissített mobilszoftverén, az olyan újítók, mint az Apple iPhone, vagy a Google Android jócskán elhúztak mellette: a cég piaci részesedése 2008 és 2009 között 13,9-ről 8,8 százalékra esett vissza az ágazatban. Ennek fő oka az, hogy az okostelefonok az árcsökkenés miatt ma már nemcsak az üzleti felhasználók számára vonzóak, ehhez pedig a hardvernek és a szoftvernek is alkalmazkodni kell: a mai sláger az érintőkijelzős, internetközpontú, multimédiás mobil. A várhatóan karácsonyra érkező, Silverlight-alapú Windows Mobile 7 is ezeknek az igényeknek igyekszik megfelelni, kérdés persze, hogy a gyártók mennyire lesznek hajlandóak továbbra is licencdíjat fizetni a Microsoftnak, miközben a többi platform használata ingyenes.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb zenemobilt kínál az LG
- LG MINI GD880: korlátok nélküli webes élmény
- Red dot és iF formatervezési díjakat nyertek az LG telefonok
- Továbbfejlesztett KP500-utódok az LG-től
- Magyarországon is kapható az LG első Android telefonja
- Szórakozás az LG GS500 mobillal
- LG GT350 elcsúsztatható QWERTY billentyűzettel, közösségi oldalakra kihegyezve
- LG Mini, avagy LG GD880 letisztult formákkal
- Új Windows Mobile a Sony Ericsson Aspenen
- LG POP GD510: Teljes érintőképernyős LG mobil, optimalizált funkciókkal
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.