Mégis az IBM maradt az élen a szerverpiacon
A piackutató bevétel alapján készített statisztikája május végén a Hewlett-Packard-ot hozta ki világelsőnek, mintegy 0,1 százalékkal megelőzve a második IBM-et. A módosított adatok azonban azt mutatják, hogy az idei első negyedévben a kék óriásé lett a szervereladásokból származó globális bevételek 29,4 százaléka, míg a HP kénytelen volt beérni 28,3 százalékkal. A Gartner a javítással együtt sietett közölni, hogy május végi közleményükben is azt írták; „a bevételek alapján a HP és az IBM továbbra is fej-fej mellett áll a globális szerverpiacon”, ez pedig most is változatlanul igaz.
Az élen kialakult sorrend mellett fontos változás az is, hogy az új információk fényében a májusban közöltnél lassúbb ütemű, 4,3 százalék helyett csupán 2,5 százalékos volt a globális szerverpiac gyarapodása 2008 első három hónapjában a neves piackutató szerint.
Kapcsolódó cikkek
- IBM X5 szerverek: jelentős memóriabővítés új hardver nélkül
- IBM POWER7: versenytárs nélkül
- A globális félvezetőipar idei bevétele 11 százalékkal csökken
- Gartner: 6 százalékkal csökkennek idén az IT-kiadások
- Mégis fellendülőben a PC-piac
- Negyedével zsugorodott a szerverpiac
- Válság idején népszerűbbek a nyílt forráskódú és a költségcsökkentő szoftverek
- Az idén akár 24 százalékkal csökkenhetnek a csipeladások - de volt már rosszabb év is...
- IBM System x szerverek gyorsabb x64 processzorokkal
- Hatodával zuhan jövőre a félvezetőpiac
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.