Mégis fellendülőben a PC-piac

Genda Csongor Zoltán, 2009. június 26. 08:37

A Gartner módosította korábbi előrejelzését a globális számítógépeladásokra vonatkozóan, a piackutatók szerint a vártnál jobb lesz a következő fél esztendő.

A Gartner legfrissebb jelentésében az olvasható, hogy 2009-ben mintegy 274 millió számítógépet fognak értékesíteni a gyártók és kereskedők. Természetesen ez még mindig jóval kevesebb, mint a tavalyi 292 milliós darabszám, de közel 10%-kal több, mint az előző prognózisban megadott 257 millió. A szakemberek optimisták a jövőt illetően, és fellendülést vizionálnak a negyedik negyedévre, 2010-re pedig 10,3%-os növekedést prognosztizálnak. S habár sokan abban bíznak, hogy a Windows 7 megjelenése után ugrásszerűen megnő majd a PC-k iránti kereslet, a piackutatók óvatosak ezzel kapcsolatosan, és úgy vélik, hogy az új operációs rendszer nem fogja látványosan befolyásolni a piacot, hiszen először el kell telnie a bizalmi időnek tekinthető egy esztendőnek, ami alatt a fejlesztők feltehetőleg kiküszöbölik majd a kompatibilitási problémákat.

Kulcsszavak: PC trend Gartner Group

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05