A hírközlésért is felel az új miniszter
Szabó Pál Szekszárdon született 1947-ben. Felsőfokú tanulmányait a budapesti közgazdaságtudományi egyetemen végezte, ahol 1970-ben külkereskedelmi szakon szerzett diplomát. 1983 és 1987 között újabb, szervezetirányítási szakközgazdászi diplomát, majd később egyetemi doktorátust szerzett.
1970 és 1983 között külkereskedelmi területen többek közt Irakban és Indiában üzletkötőként és kereskedelmi titkárként dolgozott.
1983-tól a magyar alumíniumipar különböző irányítói beosztásaiban tevékenykedett és részt vett az iparág önálló külkereskedelmének megszervezésében. 1987-ig az Aluker osztályvezetője, 1987 és 1989 között általános vezérigazgató-helyettese. A rendszerváltozás idején 1989-től 1991-ig a Magyar Alumíniumipari Tröszt New York-i kereskedelmi irodájának vezetője volt.
Az Egyesült Államokban, később Németországban dolgozott, majd hazatérve a Hungalu Kft. ügyvezető igazgatója, 1995 és 1996 között vezérigazgatója. Az állami szférába visszatérve 1996-ban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatójává nevezték ki, s ezt a tisztséget két éven át töltötte be. Az 1998-as kormányváltást követően három éven át a GKI Gazdaságkutató Rt. tanácsadó vállalkozásának ügyvezető igazgatója, majd 2001-2002-ben az Ápisz Kereskedelmi Rt. elnök-vezérigazgatói feladatait látta el. Irányítása alatt sikerült a több év alatt tőkéjét elveszített társaságot a felszámolás közeli állapotból kivezetni, nyereségessé tenni.
2002-ben a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójává nevezték ki, 2006-tól a MÁV Rt. igazgatóságának is tagja. A 2003-ban az év menedzsere címmel kitüntetett gazdasági vezető szakmai anyaggal bővített felsőfokú állami nyelvvizsgával rendelkezik orosz, angol, német és francia nyelvből. (forrás: mszp.hu)
Kapcsolódó cikkek
- Opera böngészővel a kazah cenzúra ellen
- Több tízmilliónyi mobiltelefont tilthatnak le Mexikóban bűnmegelőzési céllal
- Választás 2010 - KEK KH: biztonságos a választási informatikai rendszer
- NetOkratikus népszavazást! - Nyílt levél Sólyom Lászlóhoz
- Obama újra a webhez fordul segítségért
- "Mr. Bean" a hivatalos spanyol EU-elnökségi weboldalon
- Huszonkétmillió "eltűnt" e-mailt kutattak fel a Bush-kormány idejéből
- Obama kampányfőnöke Budapesten
- MSZP: a megújulás feltétele a pártmunka teljes internetesítése
- Microsoft-menedzsert kért fel tanácsadásra Obama
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.