Huszonkétmillió "eltűnt" e-mailt kutattak fel a Bush-kormány idejéből
A bizonyos háttértárakban megőrződött e-maileket azután bányászták elő, hogy két liberális csoport pert indított a Bush-féle Fehér Ház ellen, amiért az nem teljesítette a kormányzati levelezés kötelező rögzítéséről szóló törvényi előírásokat.
A szóban forgó két kutatócsoport - az úgynevezett Polgárok a felelősségért és erkölcsért Washingtonban (CREW), illetve a Nemzetbiztonsági Archívum nevű szervezet - szerint valószínűleg évekbe fog telni, mire a nyilvánosság is megtudhatja, milyen leveleket sikerült felkutatni. A vélhetően eltitkolni tervezett üzenetváltások a 2003 januárja és 2005 áprilisa közötti időszakból származnak. Az érvényes titoktartási szabályozás szerint a Bush-kormány idején rögzített levelek legkorábban 2014-ben lesznek hozzáférhetők.
A CREW közölte, hogy peres eljárása nélkül soha nem derült volna fény az e-mailekre, amelyekkel a Bush-kormány nem tudott elszámolni. Melanie Sloan, CREW vezetője azt mondta, talán soha nem lesz ismert, mi történt valójában; szerinte a Bush-adminisztráció valószínűleg
nem akarta, hogy ezekről a levelekről másolat maradjon. Azt mondta, az eset megerősíti, hogy az előző kormány hazudott, amikor azt állította, a levelezést hiánytalanul megőrizték.
Scott Stanzel, a Bush-féle Fehér Ház egykori szóvivője azonban azt mondta: a szóban forgó 22 millió e-mailt már Obama hivatalba lépése előtt feltárták, és az ügyben tett félrevezető nyilatkozatok arról tanúskodnak, az új elnök beiktatása után csaknem egy évvel még mindig tart a Bush-ellenes propaganda. Stanzel szerint a liberális csoportok sportot űznek a pereskedésekből, eltorzítják a tényeket és összeesküvést sejtetnek szokványos számítógépes ügyek mögött.
Kapcsolódó cikkek
- NFÜ: kiépülnek az önkormányzati e-szolgáltató központok a régiókban
- Opera böngészővel a kazah cenzúra ellen
- Több tízmilliónyi mobiltelefont tilthatnak le Mexikóban bűnmegelőzési céllal
- Hét regionális központja lesz az e-önkormányzati szolgáltatásoknak
- 12 külhoni szervezet eMagyar/eRégió pontjai nyertek támogatást
- Nyár közepén indul az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer
- Interneten is kutathatók lettek a középkori oklevelek
- Választás 2010 - KEK KH: biztonságos a választási informatikai rendszer
- NetOkratikus népszavazást! - Nyílt levél Sólyom Lászlóhoz
- Elrendelte a kormány az NDK megvalósítását
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.