Microsoft "Digitális nappalok és éjszakák" kicsiknek és nagyoknak - még lehet jelentkezni
E héten csütörtökig a budapesti Le Meridien szállodában bármelyik magyar nonprofit szervezetnek, iskolának lehetőségük nyílik arra, hogy kötetlen programok keretében megismerkedjen a digitális világgal. A rendezvény során a diákoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenkinek alkalma lesz különböző számítógépes felhasználói trükkök megismerésére, az informatikai segédeszközök használatának elsajátítására, de a helyszínen bárki előtt nyitva áll egy X-Box szoba, az angol nyelv kedvelőinek egy angol nyelvi sarok. Emellett az érdeklődők mindent megtudhatnak az EU-ról, EU-s pályázatokról, arról hogy hogyan kell pályázni, a fontosabb weboldalakat és információt az interneten megtalálni.
A Microsoft Magyarország által szervezett közel egyhetes digitális programsorozat keretében a vállalat munkatársai mellett a Microsoft tanulmányi versenyek győztesei, a Microsoft referencia-iskolák képviselői, sőt diák rendszergazdák is segítik a résztvevőket.
A látogatók elsősorban a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Álláskeresők Egyesülete, Civil központok, a Napraforgó Gyermekjóléti Alapítvány, a Van Kiút Alapítvány, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Részlege, az S.O.S. Gyermekfalu és a Http alapítvány közreműködésével érkeztek a programra.
További érdeklődő iskolák, alapítványok jelentkezését, április 23., szerdáig folyamatosan várja Szilágyi Bernadette a v-berns@microsoft.com e-mail címen.
Kapcsolódó cikkek
- Microsuli.hu: korszerű és szórakoztató IT-oktatás diákoknak, tanároknak
- Könyvtárat alapít az IT Factory a Microsoft támogatásával
- Számítógépeket kapott két borsodi iskola
- Az oktatásban is támogatja az esélyegyenlőséget az informatika
- A Számítástechnikai Innovációs Központ első éve
- Megnyílt az ország harmadik Innovatív Tanári Kompetenciaközpontja
- Interaktív hálózatbiztonsági képzés indul az IT Factorynál
- Innovációs díjat kapott a NetAcademia IT-biztonsági oktatórendszere
- Ingyenes Silverlight-oktatás - gyakornoki állás diákoknak
- Ingyenes rendszergazdaképzés: még lehet jelentkezni
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).