Egymilliárd kamerás mobil az idén
A számadat robbanásszerű növekedést takar, az első, 2001-es évben ugyanis még összesen csak 3 millió ilyen készüléket értékesítettek, és még tavaly év végén is csak az idénre jósoltnak a fele, vagyis 500 millió példány volt használatban.
Neil Mawton, a piackutató cég társigazgatója a sajtónak elmondta, hogy a folyamat ezután lassulni fog, a felhasználók nagy része már meglévő kamerás mobilját cseréli majd újabbra, azaz a használatban lévő kamerás készülékek abszolút száma csekélyebb mértékben nő majd. A mobiltelefon-gyártók egyébként a különálló digitális fényképezőgépeknél már bevált trendeket próbálják követni, azaz a megapixelek mellett itt is egyre inkább előtérbe kerülnek az olyan funkciók, mint a zoom, az autofókusz, a jobb vakuk vagy a gyorsabb zársebesség.
A kamerás mobilok elterjedéséhez nagyban hozzájárult a korábbi CCD-nél ugyan valamivel rosszabb képminőséget biztosító, viszont megbízhatóbb és jóval olcsóbb CMOS képérzékelők alkalmazása. Ezzel együtt Mawton szerint egy jó ideig továbbra sem jelennek meg kamerás készülékek a 30-40 dolláros árkategóriában, márpedig ilyen olcsó mobilokra tartós és hatalmas kereslet mutatkozik a fejlődő országokban. Ez utóbbi tényező szintén hozzájárul a kamerás mobilok számának 2008-tól bekövetkező lassuló növekedéséhez.
Kapcsolódó cikkek
- Szeptemberben debütál a Levi's mobil
- Zeneletöltés mobilra Budapest utcáin
- A Google főnöke reklámozta az iPhone-t
- Új szereplő a mobilpiacon: 3 zenetelefon a Huaweitől
- LG Google csokoládé telefon
- Külön YouTube lejátszót fejlesztettek ki az iPhone-hoz
- 2000 nyári munkást vesz föl az AT&T az iPhone értékesítéséhez
- Szabad a mobilozás az európai légtérben
- A régi mobilok felhalmozása hátráltatja az EU akku-újrahasznosítási programját
- "Csodás technológia" mobilok a Samsungtól
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.