A régi mobilok felhalmozása hátráltatja az EU akku-újrahasznosítási programját

Milkovits Gábor, 2007. június 22. 08:34

Az EBRA („European Battery Recycling Association – Európai Akkumulátor-újrahasznosítási Szövetség”) budapesti konferenciáján kihangsúlyozták, hogy a jelenlegi szokások mellett nehéz lesz tartani az elfogadott előirányzatot.

Az Európai Unió érvényes direktívája szerint ugyanis 2012-ig az akkumulátorok 25, 2016-ra pedig 45%-át kell újrahasznosítani a tagállamokban. Az EBRA tagjai tavaly 30 ezer tonna akkumulátort dolgoztak fel környezetbarát módon, ami 20%-os növekedés a 2005-ös adatokhoz képest. Ennek nagy részét azonban az eldobható elemek adták, miközben a mobiltelefonokban leggyakoribb lítium-ion akkukból kevesebbet, 635 helyett csak 547 tonnát sikerült begyűjteni. Ennek fő oka Bertrand Schutz, az EBRA elnöke szerint az, hogy a felhasználók új mobiltelefon vásárlásakor nem válnak meg a régi modelltől, és az akkumulátorokat is megtartják. Schutz saját magát hozta föl példaként amikor elmondta, hogy háromévente vesz új mobilt, és ilyenkor a régit az akkumulátorral együtt egy fiókba teszi.

A mobilakkuk megtartásának több oka lehet, fontos tényező például, hogy a kevésbé tehetős újonnan csatlakozott országokban sokan 3 évnél is hosszabb ideig használnak egy mobilt, vagy továbbadják a családban, a korábbiaknál hosszabb élettartamú, sokszor újratölthető lítium-akkuk pedig végig bírják ezt a periódust. Emellett a régi telefon jól jöhet az új ellopása vagy meghibásodása esetén is, a gazdagabb, az újrahasznosításban gyakorlott nyugati országok mobilosait pedig érzelmi tényezők is befolyásolhatják. A megoldásról egyelőre nem dolgoztak ki kész forgatókönyvet, Schutz azonban mindenképpen problémásnak nevezte a 2016-ra kitűzött 45%-os cél elérését.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36