Felszálló ágban a Montana
A Montana Zrt. mellett kiváló évet tudhat magáénak a cégcsoport adatvédelmi csapata. A Noreg Kft. tavalyi első féléves árbevételét - ötmillió forint híján - pontosan megkétszerezte.
A Montana eredményeinek folyamatos javulása igazolja a menedzsment stratégiáját, amely a saját fejlesztésű szoftvereit tartja figyelme középpontjában. A Microsoft alapú iratkezelők piacvezetője, a MonDoc System irat- és dokumentumkezelő egyre gyorsuló növekedést produkál. A szoftvert kifejlesztő csapat a cégcsoport második legjövedelmezőbb ágazatává nőtte ki magát. Idén már 15-re rúg azon cégek és intézmények száma, akik a Montanát hívták segítségül égető adminisztrációs terheik enyhítéseire.
Ezek a dokumentumkezelő projektek váltakozó nagyságúak. Elsősorban a cégméret, az adott ágazat dokumentumigénye, és az ügyfél saját magával szemben támasztott igénye alapján a 2 millió forintos dobozos verzió és a több tízmilliós komplex rendszer bevezetése alkotja a skála határait.
A tevékenységi körök közül a zászlóshajó továbbra is a Montana Quality rendszermérnökök munkája maradt. A szakértői csapatnak specialitása a hálózatok és rendszerek tervezése, építése. Montana Quality Support szolgáltatásuk a rendszerek biztonságos üzemeltetését szolgálja. Az eredmények azt mutatják, hogy a piac szereplői nagyra értékelik a szolgáltatások gyorsaságának és minőségének folyamatos fejlesztését. A mögöttünk hagyott időszakban ez a terület is kétszámjegyű növekedéssel büszkélkedhet.
A szoftverfejlesztés területén az Infovadász szövegbányász szoftver építése folyik. Erre a cég által vezetett konzorcium tavaly 400 millió forintot meghaladó K+F támogatást kapott. A Montana Zrt. az elmúlt évben nyolcszorosára, 400 millió forintra emelte alaptőkéjét, ezzel is elkötelezve magát az informatikai alkalmazások terén gyökeresen új lehetőségeket teremtő fejlesztés mellett.
Az előrejelzések továbbra is komoly eredményeket mutatnak. A második félév hasonlóan jó eredménnyel kecsegtet. A Montana 2006 második felében az első félévet is meghaladó, kiugróan sikeres eredményt vár.
Kapcsolódó cikkek
- MonDoc iratkezelés a KIPSZER FT. Zrt.-nél
- MonDoc, Quality IT, InfoVadász: a sikeres Montana pillérei
- A Montana irat- és dokumentációkezelő rendszere alkalmas közintézmények számára is
- A MonDoc System: az év legjobb nagyvállalati Microsoft alkalmazása
- GVH: kartellezett a HP, a Montana és a Synergon
- Magasabb osztályba lép a MonDoc System
- MonDoc System iratkezelő rendszert vezetett be a GYSEV
- MonDoc System az országos EDR rendszer szolgálatában
- Egyedi fejlesztésű banki szoftver – Montana módra
- Rekord forgalmi eredmény a Montana-ban
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.