Rontott eredményén az OTE görög távközlési szolgáltató
Az üzemi eredmény 173,6 millió euróra nőtt a 84,7 millióhoz képest, a pénzforgalmi többlet (EBITDA) 32,3 százalékkal 449,9 millió euróra emelkedett, a forgalom - a hazai és a külföldi mobilszolgáltatás gyors fejlődéséből és a hazai vezetékes szolgáltatás javulásából, főleg a szélessávú szolgáltatás erős terjesztéséből - 8,7 százalékkal 1,398 milliárd euróra gyarapodott az egy évvel azelőtti 1,29 milliárdhoz képest.
Az egész tavalyi évről 294,1 millió eurós veszteséget jelentettek adó után - az elemzők 254 milliót vártak csak - , a 2004-es, 171,3 millió eurós adózott eredmény helyett. Ezt azzal magyarázták, hogy a karcsúsítás, leépítés sokba került: erre 912,9 millió eurós terhet számoltak el a harmadik negyedévben.
A 38,6 százalékban állami tulajdonú OTE az idén folytatja a leépítést: 15 700 állás megszüntetését tervezik, a tavalyi, 5500-as leépítés után.
A következő három évben a cégnél a bevétel 4,2 százalékos évi átlagos növekedésére, és az EBITDA-ráta átlagosan 40,5 százalékos szintjére számítanak, a tavalyi 36,5 százalék után.
Kapcsolódó cikkek
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Megnyílt Bukarestben a CERF
- Avaya: One-X Portal és vállalati üzleti folyamatokat segítő CEBC
- Allround-szoftver grúz mobilszolgáltatónál
- Folytatja az EU a német távközlési törvény miatt jogsértési eljárást
- Alternatívok lobbiznak a hatékonyabb szabályozásért
- Brüsszel szerint fogyasztói szemmel javul a távközlési helyzet az EU-ban
- Oracle: visszaesnek a távközlési bevételek
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.