MS TechNet: indul a tavaszi szezon!

Zsadányi Pál, 2005. március 21. 11:42
Bár kevés olvasónak okoz a hír meglepetést, mivel a hazai MS TechNet csapat „kézben tartja” az ügyfeleit, de hátha van, aki elvétette a csatlakozást. Még most sem késő jelentkezni a következő tavaszi szeánszra, ami a szokásos helyen és időben, sőt, előadókkal, a Lurdy házban március 23-án szerdán, kerül sorra.
A Longhorn Szerver?

Az idei tavaszi programról a korábbi vendégsereg kapott egy összefoglalót. Az új szezonban ismét az újdonságokra koncentrálnak az előadók, bár néhány aktuális, és fontos olyan technológiákról is lehet szó, mint a Windows XP SP2-es. A Longhorn, mint arról a tavalyi szezonban bőven esett szó, a kliens oldali rendszer továbbfejlesztését jelenti. Most azonban a szerver oldali fejlesztési tervek hátterét veszik nagyító alá a Technet előadók. Milyen út vezet a Longhorn szerverekhez?

Windows Server 2003 R2


A Microsoft gyors lépésre szánta rá magát. Még 2005.-ben meg fog jelenni a Windows Server 2003-asnak az R2-es változata. Március 23-án Fülöp Miklós és Szalontay Zoltán erről fog leleplezni néhány fontos részletet. A szervercsalád továbbfejlesztési irányait jelzi a továbbfejlesztett Microsoft címtári azonosító rendszer új változata, amely az Active Directory Federation Services nevet kapta. Szó lesz egy újabb védelmi technológiáról is, amelyet a Microsoft Data Protection Server fog megvalósítani.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36