Az Intel 8,5 milliárd dolláros harmadik negyedévi bevételt ért el

forrás Prim Online, 2004. október 13. 12:48
Az Intel bejelentette, hogy harmadik negyedéves árbevétele 8,5 milliárd dollár; ez 5 százalékkal több, mint az előző negyedévben, és 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi időszak eredményét.
A harmadik negyedévi nettó nyereség 1,9 milliárd dollár volt - ez 8 százalékkal magasabb, mint az előző negyedév és 15 százalékkal több, mint az egy évvel korábi időszak eredménye. A részvényenkénti haszon 30 cent, 11 százalékkal meghaladva az előző negyedév eredményét, és 20 százalékkal felülmúlva a 2003-as év harmadik negyedévének 25 centjét.

"Az Intel a harmadik negyedévben minden jelentős üzletágban növekedést ért el, elsősorban a rekordmennyiségű szerver és mobil mikroprocesszorok eladásából, illetve a flash memóriák piaci térnyerése következtében"
- mondta az Intel elnök-vezérigazgatója, Craig R. Barrett. "A növekedés nem volt olyan mértékű, mint korábban számítottunk, elsősorban néhány nagyobb ügyfelünk raktárkészlet aktualizációja miatt, illetve az általános számítógépek iránti kereslet csökkenése miatt."

Az Intel 2004 harmadik negyedévi eredményei magukban foglalták az olyan adó-vonatkozású elemeket is, amelyek 3,6 centtel növelték a részvényenkénti hasznot (EPS). További információk ezen adó-vonatkozású elemekről a Pénzügyi Jelentés részben található. Az Intel második negyedéves eredményei által magukban foglalt adó-vonatkozású elemei 1,7 centtel növelték a részvényenkénti hasznot. A vállalat 2003-as évi harmadik negyedéves eredményei ilyen jellegű elemei 1,9 centtel növelték az egy részvényre eső hasznot.
Kulcsszavak: +céginfo Intel

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja, a Delta 1 Esports Café. A budapesti bázis egyedülálló módon trénereket, játékos menedzsmentet, mentorprogramokat, edzőtábort kínál az amatőr és profi e-sportolóknak, továbbá AI képzéseket minden érdeklődőnek. Az új központ küldetése, hogy felemelje az e-sport tehetségeit, segítse mindazokat, akik szeretnének ezen a területen fejlődni, érvényesülni.

2024. június 2. 17:48

SZTNH: a fiatalok kétharmada tisztában van azzal, hogy a MI használata felvethet szerzői jogi aggályokat

Tízből négy fiatal használt már mesterséges intelligencián (MI) alapuló eszközt, derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idei kutatásából

2024. június 2. 15:39

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja, a Delta 1 Esports Café. A budapesti bázis egyedülálló módon trénereket, játékos menedzsmentet, mentorprogramokat, edzőtábort kínál az amatőr és profi e-sportolóknak, továbbá AI képzéseket minden érdeklődőnek. Az új központ küldetése, hogy felemelje az e-sport tehetségeit, segítse mindazokat, akik szeretnének ezen a területen fejlődni, érvényesülni.

2024. június 2. 14:23

Az állkapocs mozgását és a környezeti zajszintet is elemzi az LG új fülhallgatója

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 13:46

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52