2,5 milliárd dollárért újabb gyárat épít Kínában az Intel

Milkovits Gábor, 2007. március 13. 21:37
Sajtóértesülések szerint az Intel megkapta az illetékes kínai hatóságok beleegyezését egy 2,5 milliárd dolláros befektetéssel épülő félvezetőgyártó üzem létesítéséhez.
A Dalian városában tető alá kerülő létesítményben 90 nm-es technológiával gyártanak majd 12 inch-es szilíciumlemezeket, a teljes kapacitás elérését követően havi 52 ezres darabszámban. A szilíciumlapokból számítógépes processzorok (CPU-k) készülnek majd, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy mely piacokra. Könnyen lehet, hogy a teljes termelést Kínába szánják, hiszen a világ legnépesebb országa az Egyesült Államok után a személyi számítógépek második legnagyobb felvevőpiacának számít.

Az Intel egyelőre nem tett hivatalos bejelentést a beruházással kapcsolatban, így az építkezés, illetve a termelés menetrendjéről még nem tudni semmi pontosat. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy az új technológiák bevezetése mellett továbbra is igen fontos szerepe van a mennyiségi mutatóknak, hiszen az Intel akkor létesít egy újabb 90 nm-es üzemet, amikor már be is mutatta első 45 nm-es technológiával készülő processzorait, amelyek még az idén forgalomba is kerülnek.
Kulcsszavak: Intel +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36